Jó szívvel képviselhető az új kormány programja – mondta Kovács László, az MSZP elnöke tegnap este, miután a párt vezető testületei megvitatták a dokumentumot. A pártelnök a kormányprogramban megjelent értékek közül kiemelte azt, hogy több támogatást adjanak azoknak, akik nehéz körülmények között élnek és több felelősségvállalást várjanak azoktól, akik tehetősebbek. Kovács közölte: a kormányprogramban továbbra is változatlan cél a gazdasági növekedés támogatása, az egyensúly megőrzése, a versenyképesség erősítése és a munkahelyteremtés. Hozzáfűzte: változás szükséges abban, hogy legyen igazságosabb a társadalompolitika, a közteherviselés, a gyermektámogatás, az otthonhoz jutás.
Lendvai Ildikó frakcióvezető azt mondta, a képviselőcsoport baloldali programot akart és azt is látott viszont, a programban ugyanis visszaköszönnek a javaslatai. A programot egyelőre hivatalosan nem hozták nyilvánosságra, ám tegnap az Index és az MTI is közkinccsé tette a birtokába jutott verziókat. A tegnapi konzultációk délelőtt kezdődtek a programtervezetről.
*
Először koalíciós egyeztetés zajlott – Kovács László szocialista és Kuncze Gábor szabad demokrata elnök közölte: a kormányprogram alapvető kérdéseiben megegyeztek –, majd a kormányülés is megvitatta azt, utána az MSZP elnöksége s frakciója következett, végül a párt választmánya. A tervezetről az elnökségi ülést követően Hiller István alelnök mindössze annyi konkrétumot árult el, hogy a Lendületben az ország címet viseli. Információnk szerint a mintegy 50 oldalas anyagot csak az ülés kezdetén kapták meg az elnökségi tagok, amelyet a tanácskozás végén vissza is kértek tőlük. A frakció pedig csak egy rövid összefoglalót kapott. A programmal kapcsolatban az a legfőbb kérdés, hogy mi marad ki az eredeti, 2002-es szövegből.
A sajtó képviselőit a frakcióülést követően maga Gyurcsány Ferenc kormányfőjelölt tájékoztatta. Szerinte a képviselőcsoportban nagy támogatottságot élveztek az elmúlt négy hét kormányzati intézkedései, hosszú és nagy tetszésnyilvánítást váltott ki a bankadó, ám ezt hivatalosan más nem erősítette meg.
Medgyessy Péter kormányának mandátuma tegnap 24 órakor lejárt, mától, korlátozott jogkörrel, ügyvezető kormánya van Magyarországnak. Az új kormányprogram-tervezetet Gyurcsány Ferenc miniszterelnök-jelölt jövő hétfőn benyújtja Mádl Ferenc köztársasági elnöknek, miután megkapta a kormányalakítási megbízást.
Az Országgyűlés szeptember 29-én folytatja le a kormányprogram vitáját, és még aznap szavaz is róla. Ezt követően nevezi meg a miniszterelnök kormányának tagjait, és kezdeményezi bizottsági meghallgatásukat. Az új kormány ünnepélyes eskütételére a tervek szerint október 4-én kerül sor.
A programtervezet ismertetése a 4., vezércikk a 7. oldalon

Pánik a Tisza Pártnál: nem tetszik Magyar Péter dézsmaprogramja a híveknek