Elfogadták az akciótervet

Bákonyi Ádám
2004. 09. 18. 19:37
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Elfogadta tegnap az Országos Érdekegyeztető Tanács a munkaügyi tárca által kidolgozott Nemzeti foglalkoztatási akciótervet. A dokumentumot az Európai Unió foglalkoztatási irányelveihez igazodva valamennyi tagországnak el kell készítenie. Ebben számot kell adni a gazdasági és munkaerő-piaci helyzetről, illetve be kell mutatni, hogy az adott tagállam milyen intézkedéseket kíván tenni a közös célok eléréséért. Az elfogadott terv szerint Magyarországon az összes foglalkoztatottra vonatkozóan 2006-ra 59, 2010-re pedig 63 százalékos foglalkoztatottsági rátát kell elérni, ami éves szinten 0,8 százalékos növekedést jelent. Bár támogatták a tervet, a szakszervezetek megjegyezték: a megfogalmazott célok – mint a teljes foglalkoztatottság elérése – csak összkormányzati szinten, minden érintett minisztérium együttes támogatásával valósulhatnak meg. Utalva a kormány közszférában tervezett, akár nyolcvanezer főt érintő leépítésére, megjegyezték, hogy így nehezen lehet javítani a foglalkoztatottságon. Igényt tartottak arra, hogy a szociális partnerek is részt vehessenek az akcióterv megvalósulását ellenőrző tárcaközi bizottság munkájában. Az érdekképviseletek szerencsésnek tartották volna, ha a parlament is jóváhagyja a dokumentumot, de a kormányzati oldal szerint erre már nincs idő. A kabinet szeptember 22-én tárgyalja az akciótervet.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.