Előre hozott választást kér egy polgári kör

Kis Ferenc
2004. 09. 21. 19:50
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Előre hozott országgyűlési választások kiírására szólította fel Mádl Ferenc köztársasági elnököt az Egri Végvár Polgári Körök Fóruma tegnapi nyílt levelében. Hende Csaba, a polgári körök koordinátora lapunk érdeklődésére elmondta: érzelmileg egyetért a felhívással, de alkotmányjogi szempontból nincs realitása a kezdeményezésnek. Hozzáfűzte: az egri polgári kör, hasonlóan az összes többihez, autonóm szervezet, amely felelősségteljesen és megfontoltan végzi dolgát és fejti ki véleményét. Az említett levél írói arra kérik az államfőt, hogy szeptember 27-én ne bízza meg kormányalakítással Gyurcsány Ferencet, hanem írjon
ki országgyűlési választásokat. – Puccsisták ne alakíthassanak Magyarországon kormányt, ne lehessen ismét olyan miniszterelnöke hazánknak, akinek tisztázatlan körülmények jellemzik az előéletét – olvasható a Molnár István, a szervezet ügyvezető alelnöke által jegyzett levélben. A polgári kör úgy véli, Medgyessy Péter lemondásával nem csupán a miniszterelnök, hanem a kormányprogram is megbukott, ezért a magyar választóknak kell dönteniük az új kormányról és annak programjáról.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.