Én nem tudom, miért nem felelt meg hirtelenjében kormányszóvivőnek Gál J. Zoltán, amikor is hosszú időn át megfelelő pimaszsággal és pókerarccal tette a dolgát. Sokáig senkit sem zavart a diploma hiánya, csak az ellenzéki lapok emeltek alkalmasint a csekély iskolázottság miatt kifogást, a családi háttér viszont a lehető legmegfelelőbb volt, az apa csodálatos karriert futott be a kommunista, majd a szocialista régiókban, a magas belügyi státustól az elegáns és kényelmes házelnöki tisztségig.
A fiú így aztán ismerős körökben mozgott, valószínű, hogy a szocialista szófűzést az anyatejjel szívta magába – bár nem volt egy demokratikus kormány szóvivője, annak látszott. (Miként a Magyar Nemzet szerinte újságnak látszik.) Medgyessy (ex)miniszterelnök úr, aki kívülről nézve is csak a bizonytalankodásban látszott határozottnak, olyan készségesen fogadta el Gál J. lemondását, mintha üdülése közben telt volna meg az ambiciózus ifjúval a hócipője. (Itt vetem közbe: sokakkal ellentétben én nem bánom, ha Magyarország aktuális miniszterelnöke üdül és pihen. Churchill például – állítólag – nem egyszer déli 12 órakor még ágyában fekve irányította az államügyeket, és szívta a szivarokat. Ennek ellenére Hitlerrel végső soron elbírt, ha Sztálinnal nem is. Szóval tőlem Medgyessy oda ment nyaralni és telelni, ahova akart. Szinte fáj, hogy ezúttal Medgyessy fejében napozás közben is Gál J. és a kormányátalakítás járt, én esőben sem kívánok egyikre sem gondolni. Egyébként G. J. még mindig kormányszóvivőnek néz ki, pedig nem az.)
Az igazi kérdés: jót tesz-e manapság egy szocialista emlőkön nevelkedett, jó beszédű ifjúnak, ha teszem azt Gyurcsány Ferenchez hűbb, mint a kormányfőhöz? Fokozható-e egyáltalán ez a szó: hű, hűbb, leghűbb? Valaha a néphez és a párthoz illett hűnek lenni (a feleségről akkor sem történt említés), most meg íme, egyszerűen képtelenség eldönteni, hogyan és miként lehet valaki hű a párthoz. A népnek és a szocialistáknak most is van közös nevezőjük, mondhatni Horn Gyula a legkisebb közös többszörös, mégsem egyértelmű, hogy a néphez való hűség, ami vonzata a párthűségnek, Medgyessyn, Gyurcsányon, netán Kovácson át valósítható-e meg. Nem beszélve Kiss Péterről, Hillerről, Szili Katalinról és Jánosi Györgyről.
Ez faramuci dolog. Egy kicsit emlékeztet a daliás időkre, amikor Lenin már a mauzóleumba készült, és nem lehetett tudni, kihez legyen hű az emberfia: Trockijhoz, Sztálinhoz, Kamenyevhez vagy Buharinhoz. Így utólag teljesen egyértelműnek látszik a helyzet, de akkor bizony, aki rossz irányba volt hű, ráfizetett.
A magyar munkásmozgalomban azonban a Kádártól Gyurcsányig vezető út, bár nem véres, de felettébb rögös. Kádárt, akit tekintély szempontjából a fejlett magyar szocializmus keretein belül bízvást Leninhez hasonlíthatunk, nem követték méltó karizmatikus utódok. Horn Gyula eredeti jelenség volt ugyan a maga módján a miniszterelnöki poszton, abszurd értelemben már-már szeretnivaló. Közvetlen környezetében tekintélyre is szert tett, sőt lakóhelyi fórumokon számos rajongóra lelt. Egy nagyon elszánt, öreg kerületi aktivista hozzá akár hű is lehetett. Tehát valljuk be restelkedve, Medgyessy amolyan köztes lény, becsszó, még nem találkoztam emberrel, aki akár a legcsekélyebb mértékben is rajongott volna érte. Persze félelmet sem ébresztett, még akkor sem, amikor agresszív volt, és késpenge szájat csinált magának, de a szeretet érzését valószínűleg csak hozzátartozói körében éli át. Vajon Gál J. szereti? Ez persze teljesen mindegy, habár maga a kérdés némiképp kísérteties, miután a szóvivőt maga a kormány is követte. Szocialista politikai körökben talán más módon fogalmaznak, nem a hűség vagy szeretet nyelvén. A dolog ennél egyszerűbb: rossz vagy jó lóra tesz-e az ember.
Ezen bizony érdemes elgondolkozni, ki a jó ló az MSZP-ben. (Úgy látszik a fáma szerint, hogy Gál J. jó lóra tett.) Kinek az emberei kerülnek majd a kondér közelébe, ha a kondér még egy ideig szocialista kézben marad? Szegény Kovács, bár a mosolya szebben ragyog, mint bármikor ezelőtt, már nem jön számításba. Vagy mégis? Mindenképpen új idők és új szükségek jönnek.
Hogy Gál J. és volt főnöke karrierje hűség szempontjából a továbbiakban miként alakul, én nem tudom…

Megtámadtak egy kisgyereket a játszótéren, „cigányzabot” nyomtak le a torkán