Csaknem négy tonna tisztázatlan eredetű fűszerpaprikát foglaltak le a bajai rendőrök egy élelmiszer-ipari termékeket forgalmazó kft. használaton kívüli telepén. Az érsekcsanádi raktárban huszonöt és negyvenkilós zsákokban tárolták az őrleményt, amelynek származási helyéről a cég nem tudott számot adni.
Az illegális áruról lakossági bejelentés alapján szerzett információt a hatóság szeptember közepén – mondta lapunknak Ferenczi László, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese. A zsákok tartalmából a megyei állat-egészségügyi és élelmiszer-ellenőrző állomás munkatársai mintát vettek, a napokban ennek elemzését végzik. Ha elkészülnek a vizsgálati eredmények, akkor lehet pontosan megmondani, milyen irányban folytatódik tovább a nyomozás. Egyelőre ártalmas közfogyasztási cikkel való visszaélés vétsége miatt, ismeretlen tettes ellen indult meg a büntetőeljárás. A sajtóügyeletes nem erősítette meg, de nem is cáfolta az egyik hírügynökség értesülését, amely szerint a paprikás zsákokon spanyol nyelvű felirat volt látható.
Negyven tonna, az egészségre káros gombatoxinnal fertőzött fűszerpaprika érkezett két Bács-Kiskun megyei céghez Spanyolországból és Brazíliából – írta meg a Magyar Nemzet szeptember elején. Az egészségügyi hatóság döntése alapján a szállítmányt meg kellett semmisíteni, illetve visszaküldeni a feladónak. A hazai termesztésű paprika nem tartalmaz gombatoxint, mert ez az anyag csak a párás és meleg éghajlaton képződik. Az említett méreg a májat és a vesét támadja meg, továbbá rákkeltő hatása is van.

Pánik a Tisza Pártnál: nem tetszik Magyar Péter dézsmaprogramja a híveknek