A parlament tegnapi ülésén elhangzó beszédében a miniszterelnöki poszt várományosa bejelentette, hogy elkészült az új kormányprogram. Mint mondta, ez egy gyarapodó és igazságos köztársaság programja, 10 millió magyar állampolgár programja, amely a 15 milliós magyar nemzet iránt érzett és vállalt felelősséggel készült. Gyurcsány Ferenc a tervezetet az őszinteség programjaként jellemezte, hiszen „amit vállal a kormány, azt végrehajtja”. Szerinte a koalíció programja épít a magyar baloldal, a szocialisták és a szociáldemokraták, illetve a magyar szabadelvűség történelmi hagyományaira.
– A választók két évvel ezelőtt az MSZP-t és az SZDSZ-t bízták meg azzal, hogy 2006-ig kormányozzák az országot, éppen ezért ez egyszersmind a folytonosság programja is – hangsúlyozta a politikus, hozzátéve, hogy a tervezet magában hordozza a változást is. A kijelölt miniszterelnök úgy fogalmazott, hallják, értik a választók szavát, akik határozottságot, következetességet és dinamizmust várnak az új kabinettől. Gyurcsány Ferenc kijelentette: bátor kormányzásra készülnek. – Felkészültem, készen állok – zárta beszédét.
*
Előzőleg a parlament ülésén, Mádl Ferenc jelenlétében a parlament jegyzője felolvasta a köztársasági elnök Szili Katalinnak címzett átiratát, amelyben a miniszterelnök személyére tett javaslatáról szólva az államfő utalt a parlamenti pártok vezetőivel folytatott egyeztetéseire. Mádl Ferenc levelében jelzi: e megbeszélések során csak az MSZP és az SZDSZ részéről hangzott el személyi javaslat, mindkét pártelnök Gyurcsány Ferenc kormányfő jelölését kérte. A Fidesz elnöke arról tájékoztatta az államfőt, hogy a jelenlegi parlamenti erőviszonyok mellett nem tud és nem kíván miniszterelnököt javasolni, s az MDF első embere sem kívánt élni a kormányfőjelöléssel. (Az átirat teljes szövege a 4. oldalon olvasható.)
Gyurcsány Ferenc a parlamentben átadta Mádl Ferencnek, majd Szili Katalinnak az új kormány programját. A kijelölt miniszterelnök ma nagygyűlésen ad tájékoztatást a Lendületben az ország címet viselő kormányprogramról. A program vitáját holnap folytatja le a parlament tízórás időkeretben. A képviselők egyetlen szavazással döntenek a kormányprogramról és a miniszterelnök személyéről. Gyurcsány Ferenc kormányfővé választásához az összes képviselő felének plusz egy honatyának az igen voksára van szükség. Ez jelenleg 193 képviselőt jelent, a kormánypártok 198 mandátummal rendelkeznek az Országgyűlésben. Gyurcsány várhatóan a szavazás után ismerteti a miniszterek névsorát, az új kormány a tervek szerint október 4-én teszi le az esküt a parlamentben.
Ha nem szavazzák meg Gyurcsány Ferencet, az államfő új miniszterelnök-jelöltet nevez meg. Negyven napon belül ezt többször is megteheti, és ha a harmadik jelöltet sem szavazza meg a parlament, akkor új választásokat írhat ki. Az új miniszterelnök megválasztásáig a Medgyessy-kabinet ügyvezető kormányként működik.

Tragédia történt egy biliárdversenyen