A felnőttlakosság 24 százaléka fogadta pozitívan, hogy Gyurcsány váltja a miniszterelnöki székben Medgyessyt. Az MSZP szimpatizánsai körében a válaszadók csaknem kétharmada (59 százaléka) nyilatkozott úgy: „nem örül” a cserének. Ugyanez az arány a Fidesz-szavazók esetében 48 százalék – adja hírül a Gallup a 2004. szeptember első hetében, 1000 fő megkérdezésén alapuló közvélemény-kutatásáról szóló jelentésében.
A megkérdezetteknek mindössze az ötöde vélekedett úgy, hogy Medgyessynek azért kellett mennie, mert „nem tudott úrrá lenni a gazdasági és költségvetési problémákon”, 53 százalékuk szerint viszont azért, mert megromlott a viszonya az SZDSZ-szel, illetve az MSZP-vel. Jelenleg a baloldali választók 62 százaléka – a fenntartások ellenére – tudomásul veszi a cserét, és rátermett, alkalmas miniszterelnök-jelöltnek tartja Gyurcsányt. Ugyanez az érték a Fidesz-szavazók esetében 39 százalék, a teljes lakosság esetében pedig 48 százalék.
*
A jelölt iránti szimpátia a fenti értékeknél alacsonyabb, hiszen a baloldali választók alig fele, a Fidesz-szimpatizánsok ötöde, míg a teljes felnőtt népesség 30 százaléka tartja „szimpatikus jelöltnek” Gyurcsányt. A megkérdezettek kilenc jellemzőben is összehasonlították a leköszönő miniszterelnököt és a kormányfőjelöltet, illetve Orbán Viktor exminiszterelnököt. A felmérés szerint Gyurcsány több vonása hasonlít a Fidesz elnökére, ha a válaszadók többsége „célratörőnek”, „intelligensnek”, „jó szónoknak” és „erős, határozott politikusnak” észleli, bár Orbán Viktor elfogadottsága szignifikánsan magasabb minden felsorolt dimenzióban.
Belerohant az autójába egy robogós, aztán még el is gázoltak egy férfit Budaörsön + videó
