A Honda megpróbált valami újat kihozni a kategória adta keretekből. Na jó, nem teljesen újat, hiszen a kétszer hármas üléselrendezést már a Fiat Multiplában is alkalmazták – de a hasonlóságnak itt vége is, hiszen mások a karosszéria arányai, más a stílus, más a belső kialakítás, és nem utolsósorban más a márka.
A hagyományos egyterűeknél szélesebb és laposabb karosszéria tágas utasteret rejt; egyterűekhez mérten kifejezetten alacsonyan vannak az ülések, így személyautós testtartásban vezethető a hatos fogat. A belső szélesség jó arasznyival haladja meg a kategória átlagát, ami alaphelyzetben még kevés lenne ahhoz, hogy hárman elférjenek egymás mellett, a középső ülések tologathatóságával azonban valós használati értékű rendszert alakított ki a gyár, mert így nem akadnak össze a vállak.
Teljes személykapacitással 439 liternyi csomagot képes szállítani az FR-V, a lényeg azonban itt is a variálhatóság. A dupla szélességű frontlégzsákkal és külön napellenzővel védett, saját légbeömlőkkel kényeztetett első középső ülés háttámláját lehajtva széles könyöklőkkel határolt műanyag tálcát kapunk, ülőlapjából rekeszekre osztott rakodófelületet hajtogathatunk. Hátul más trükkel kápráztat az autó: az egy mozdulattal előre hajtható fotelek mindegyike a padlóba süllyed, így valóban sík felületet kapunk. Három utassal maximum 1049 liternyi poggyász fér el hátul, ha pedig megelégszünk egyetlen mitfahrerrel, 2,4 méteres rudakat is berámolhatunk a viszonylag magasra nyíló, könnyen kezelhető ajtó mögött feltáruló üregbe.
A november táján piacra kerülő FR-V ergonómiája és menetjellemzői ígéretesek: a négy irányban állítható hidraulikus szervokormánnyal, a pontos kuplunggal és a precízen kapcsolható műszerfal-váltóval könnyedén osztogathatjuk a parancsokat, a 150 lóerős 2.0 DOHC i-VTEC motor – amely mellett bevezetéskor az 1,7 literes benzines, jövőre pedig a kitűnő 2.2 i-CTDi dízel áll majd a kínálatban – a másfél tonnás saját tömeghez mérhetően dinamikusan mozgatja a sportosan, stabilan futó autót. A műszerfal ergonómiája, esztétikuma és kidolgozása a Hondához méltó, a kezelőszervek jól elérhetők, a kormány alatt lévő kihúzom-betolom kézifék sem okoz problémát, egyedül az üléstámla állítókarjához nehéz hozzáférni. Az FR-V ára – motortól függően, de minden esetben teljes, hat légzsákos, blokkolásgátlós, vészfékasszisztenses arzenállal, klímával és audióval együtt – várhatóan 5,3 és 6 millió forint körül alakul majd; decemberig mintegy száz darab hazai értékesítését tervezi a Honda.
Piros Zsombor nagy esélyt kapott, összejön a Djokovics elleni meccs?
