Jövőre 240 000 eurós – közös tevékenységre fordítandó – keretösszeget határoztak meg a visegrádi országok turisztikai vezetői az idei 210 000 és a 2003. évi 200 000 eurós keretösszeggel szemben, amelyhez egyenlő arányban járulnak hozzá. Többek között erről folytattak tárgyalásokat a minap a csehországi Mariánské Láznéban, továbbá a négy ország másfél éve folyó turisztikai együttműködésének eredményeiről s a 2005. évi feladatokról. A tárgyaláson részt vett Pál Béla idegenforgalomért felelős politikai államtitkár és Galla Gábor, a Magyar Turizmus Rt. vezérigazgatója. A visegrádi országok eddig négy piacon – USA, Japán, Kína, Brazília – folytattak közös promóciós tevékenységet. A közös megjelenés az amerikai és távol-keleti piacokon sikert aratott, ezért az együttműködést továbbra is folytatni kívánják, sőt 2005-ben – az USA, Japán és Kína mellett – Indiában is együtt mutatják be a négy ország turisztikai kínálatát. Ennek keretében továbbra is a történelmi városokra, a gyógyturizmusra, a világörökségi helyszínekre fektetik a hangsúlyt. Jövő év elején készül el a négy visegrádi ország turisztikai térképe. Az általános kiadványhoz kapcsolódóan konkrét utazási programok is megjelennek, mind nyomtatásban, mind pedig a weblapon.
Az állami vezetők egyetértettek abban, hogy a jövőben nagyobb hangsúlyt helyeznek az államigazgatási kapcsolatok erősítésére, különös tekintettel az unió turizmust érintő intézkedéseivel kapcsolatos közös fellépésre.
Halálbüntetésre ítélhetik a volt kongói elnököt
