Egy százalékponttal növelte előnyét a biztos pártválasztók körében a Fidesz, így a legnagyobb ellenzéki párt és az MSZP közötti különbség 18 százalékra emelkedett – derül ki a Szonda-Ipsos kormányválság utáni legfrissebb felméréséből. A Népszabadságban publikált adatok szerint a biztos szavazók ötvenhárom százaléka a Fideszt, harmincöt százaléka az MSZP-t támogatja. A parlamentbe jutásra a két nagy párton kívül az SZDSZ-nek van esélye. Valamelyest csökkent a Fidesz előnye a választókorú lakosság teljes körében. Itt a Fidesz harminc, az MSZP huszonkét százalékos támogatottságot élvez. Ugyanakkor az augusztusi 69-ről 60 százalékra esett vissza a szocialista szavazótábor választáson való részvételi hajlandósága. A Fidesznél ez az arány kétszázalékos csökkenést mutat, ez alapján pedig szeptemberben 67 százalékuk tekintette magát biztos választási résztvevőnek. A közvélemény-kutatás szerint a fideszes voksolók 85 százaléka látja esélyesnek a győzelemre a legnagyobb ellenzéki erőt, míg a szocialisták saját pártjukat illetően jóval szkeptikusabbak, és 37 százalékuk feltételez egy esetleges MSZP-s győzelmet.
A lakosság körében csökkent a választáson való részvételi hajlandóság is: a megkérdezetteknek csak 45 százaléka menne el szavazni.

Melyik történelmi esemény történt előbb? Csak kevesen tudják hibátlanul kitölteni ezt a kvízt