Én nem tudom, hogy Magyarországon kik szervezték és bonyolították le a rendszerváltást. Egy ideig azt hittem, hogy ebben a különös procedúrában az úgynevezett ellenzéki kerekasztal játszott némi szerepet, mára azonban – legalábbis számomra – kiderült, hogy a történtek mögött mindig ott álltak a balliberális haladó erők, a posztkommunisták és latens szövetségeseik, s valójában ők alakították ki azt a furcsa jövőt, amelyben élünk.
Kénytelen vagyok belátni, hogy a konvertálás a lehető legjobb üzlet, hiszen kézenfekvő: ha jó időben alacsony áron veszek forintért eurót, majd alkalmasint magas áron visszaváltom, nyereségem támad, s ha e műveletet többször sikerrel megismétlem, eredeti tőkém sokszorosára nő. Mindehhez persze az kell, hogy konvertibilis anyag legyen a kezemben, magyarán: átváltható. Ez, mint tudjuk, nemcsak pénz lehet, hanem ezüst, arany, gázolaj, KISZ-titkári poszt, elvtársi szövetség. Így a semmiből minden lehet, egy senkiből akár milliárdos, milliárdosból pedig bármi. A konvertálás persze hasonló az alkímiához, s mint tudjuk, a bűvöléshez, bájoláshoz megfelelő közeg és anyag kell, nálunk ez a képlékeny közeg az utódok pártja, a szocialista párt. Ez a konglomerátum, kiegészülve az illúzióitól megfosztott SZDSZ-szel, a konvertálás nagymestere, már-már sorosi szinten, az euró-forint-dollár-euró-forint mintájára: KISZ-titkár-milliárdos-miniszter-miniszterelnök-pártelnök (?). Olyan ez, mint Az ember tragédiája, a szín változik, Lucifer és Ádám marad, a Jóisten pedig szunyókál. Eme komolynak tetsző bevezetés után játsszunk Hacsek és Sajót ekképpen:
– Miért választotta meg miniszterelnök-jelöltnek a szocialisták kongresszusa Gyurcsány Ferencet?
– Mert Gyurcsány elhitette velük, hogy ő már látja az alagút… elejét.
– Tudja, mi történt akkor, amikor kijelentette, hogy gazdag üzleti tapasztalatait a politikában kamatoztatja?
– Mindenki a zsebébe nyúlt, és megtapogatta a pénztárcáját.
– És miért lett az EU energetikai biztosa Kovács?
– Mert hajlott kora ellenére tele van energiával.
– És miért mondott le Medgyessy?
– Mert felmondtak neki.
– Hallotta, hogy Kiss Péter nem tudott vizeletmintát produkálni?
– Miért, részt vett az olimpián?
– Dehogy, csak felment a vércukra, amikor megtudta, hogy mégsem ő lesz a miniszterelnök. De tudja-e, hogy Horn Gyula is Gyurcsányra szavazott?
– Miért?
– Mert Gyurcsány nagy ember ugyan, de kisemberpárti.
– Hehe…
– S miért nőtt az SZDSZ az MSZP fejére?
– Ránőtt?
– Nézze meg: a szocialistáknál Horn Gyula és Kovács László. A szabad demokratáknál Kuncze Gábor, Magyar Bálint, Fodor Gábor, Demszky Gábor. Ezek a langaléták, ha úgy hozza a sors, Gyurcsány feje fölött is elnéznek.
– Csak az a kérdés, hová.
– Hát azt tudja-e, mit ígért Churchill az angol népnek?
– Ő is ígért valamit?
– Vért és könnyeket.
– És betartotta?
– Csak félig-meddig. De tudja, mit beszélnek Gyurcsányról?
– Mit?
– Hogy ő lesz a magyar Churchill. De ő azt mondta, csak olyasmit ígérjünk meg, amit képesek vagyunk betartani. Egyébként ő a párt kedvence…
– Ajvé!
– Miért jajgat?
– Szegény kivégzett Buharin jutott az eszembe, aki szintén a párt kedvence volt.
Hogy Hacsek és Sajó miként folytatná, én nem tudom…

Drogdíler lőfegyvereit árulja a NAV