Kisgyermeket ölt a madárinfluenza

MTI
2004. 09. 08. 16:57
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Vietnamban egy 14 hónapos kisfiú halálát okozta a madárinfluenza egyik vírusa – jelentették be kedden egészségügyi illetékesek. Az első vizsgálatok az AH5 típusú vírus jelenlétét mutatták ki, a kórokozó pontos azonosítása még nem történt meg – mondta el Tran Duc Long, az egészségügyi minisztérium jogi főosztályvezető-helyettese. Így még tisztázásra vár, hogy az emberre leginkább veszélyes H5N1 törzs bukkant-e fel a vietnami főváros, Hanoi egyik elővárosában, ahol a haláleset történt. A H5N1 törzs idén már 19 ember halálát okozta a távol-keleti országban, és nyolcét Thaiföldön. Legutóbb augusztus elején szedett három áldozatot, akkor a kórokozót két héttel később sikerült pontosan azonosítani. Rendkívül nehéz felismerni a madárinfluenza kórokozóját az emberi szervezetben, mivel nagyon hasonlít a közönséges A típusú influenzáéra.
Malajziában két hete küzdenek az egészségügyi hatóságok, hogy megelőzzék egy újabb járvány kitörését, miután az ország északi részén két ember került kórházba madárinfluenzára jellemző tünetekkel. Az eddigi megelőző akciókhoz hasonlóan most is tömegével vágják le és vizsgálják a szárnyasokat.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.