Török Zsolt szocialista képviselő hétfőn arra várt választ a földművelésügyi minisztertől, hogy az Orbán-kormány ideje alatt kapott-e vissza nem térítendő állami támogatást szőlőtelepítésre egy, az Orbán család érdekeltségébe tartozó cég. A képviselő az azonnali kérdések között arról beszélt, hogy sajtóértesülések szerint a volt miniszterelnök családjának érdekeltségébe tartozó vállalkozás több mint 30 millió forintos támogatást kapott. Németh Imre földművelésügyi miniszter válaszában úgy fogalmazott: „Csodálkoznék azon, ha az ön felvetésének bármi valóságalapja lenne, egyébként úgy tudom, hogy Orbán Viktor családja bányavállalkozásban utazik.” – Nem indult volna ekkora sajtókampány egy kormánypárti képviselő szőlőtelepítése miatt, „ha a Fidesz elnöke is hasonló cipőben járna” – vélekedett Németh. Végül azt mondta: ha a képviselő nem ebben a műfajban teszi fel a kérdését, akkor konkrétabban is tud válaszolni.
Emlékezetes: a nyáron Wekler Ferenc, aki az Országgyűlés alelnöki posztjáról éppen a 270 millió forintos támogatása miatt mondott le, bejelentette, hogy több jelenlegi ellenzéki képviselő is igénybe vett állami pénzeket telepítésre. – A hamis hangú szocialisták újabb nemtelen támadást indítottak Orbán Viktor ellen – reagált a parlamentben elhangzottakra Halász János, a Fidesz-frakció szóvivője. Emlékeztetett, hogy két évvel ezelőtt már kezdeményeztek egy vagyonnyilatkozati eljárást az ügyben, de akkor még az ügyet vizsgáló bizottság MSZP-s tagjai is jelentéktelennek minősítették a kérdést. Halász hangsúlyozta: színjátékot folytatott Török Zsolt és Németh Imre, hiszen nagyon jól tudták, hogy Lévai Anikó, a volt miniszterelnök felesége résztulajdonában levő cég kapott állami támogatást szőlőültetvényre, de ezt bármelyik igénylő magyar állampolgár megkapta, és az összeg csak töredéke volt annak, amit Wekler Ferenc (SZDSZ) felvett. – Ráadásul az SZDSZ-es volt házalelnöknek nem ezért kellett lemondania posztjáról, hanem földspekuláció miatt, ugyanis ő maga nyújtott be módosító indítványt az értéktelenebb kategóriába tartozó földterületeinek átminősítése érdekében – fejtette ki Halász.

Érkeznek az élelmiszer-utalványok, két és fél millió nyugdíjasnak segít a kormány