Vezető témává léphet elő Irak
az amerikai elnökválasztási kampányban, s ez mind a címvédőre, mind a kihívóra nézve veszélyes lehet – állítják elemzők. John Kerry demokrata elnökjelölt hétfőn egy beszédben vázolta fel terveit a megszállt ország jövőjével kapcsolatban, de az alkalmat elsősorban arra használta fel, hogy súlyos bírálattal illesse az elnök politikáját. Véleménye szerint George W. Bush „kolosszális hibákat vétett a döntéshozatalban”, s a helyében ő nem támadta volna meg Irakot.
A hivatalban lévő republikánus elnök tegnap ezzel szemben az ENSZ közgyűlése előtt védelmébe vette iraki politikáját. Bush síkra szállt a közel-keleti országok demokratizációjáért, és ennek érdekében segítséget kért a világ vezetőitől a januári iraki választások lebonyolításához.
Az elnök számára kézenfekvőek az iraki téma előtérbe kerülésének veszélyei. Beszédeiben rendszeresen pozitív folyamatokról beszél, miközben a média mintha egy teljesen más, sikertelen háborúról tudósítana. Irakban a tavalyi invázió óta nem volt ennyi erőszakos esemény, mint most, az amerikai áldozatok száma a minap elérte az ezer főt. Ezzel szemben Kerry azért kockáztat Irak sűrű emlegetésével, mert annak idején szavazatával ő is támogatta a háború megindítását, míg most háborúellenes nézeteket hangoztat. Ellenfelei emiatt politikai opportunizmussal vádolják, és a felmérések szerint sokakat meggyőznek ezek az érvek.

Érkeznek az élelmiszer-utalványok, két és fél millió nyugdíjasnak segít a kormány