Véleményem szerint ebből a szégyenteljes politikai helyzetből az országot csak a Magyar Köztársaság elnöke vezetheti ki – egy időközi parlamenti választás kiírásával.
Mi, akik 2002-ben az MSZP–SZDSZ-pártkoalíció jelöltjeire szavaztunk, elsősorban arra adtuk voksunkat, amit Medgyessy Péter miniszterelnök-jelölt képviselt, elénk tárt, felvállalt, és meggyőzött bennünket arról, hogy a program elhozza számunkra a jóléti társadalmat, amit ígért a pártprogram.
A választási kampányban mindvégig Medgyessy Péter volt a középpontban, ő volt a főszereplője a kampányrendezvényeknek. Ő mérkőzött meg Orbán Viktor miniszterelnökkel, és a Közgázon is arról volt többnyire szó, hogy ő mit fog megvalósítani. Velünk, választókkal elhitették, azt sugallták a kampány minden percében, hogy Medgyessyre szavazunk. Mi úgy értelmeztük a választási programot, hogy az az MSZP–SZDSZ-koalíciót képviselő Medgyessy programja. Ez a választói vélemény felhatalmaz engem, arra, hogy én, mint választó, kimondjam: a Medgyessy Péter által képviselt, ígért, felvállalt MSZP–SZDSZ-program, amit a választók elfogadtak, megbukott, tehát az a program bukott meg, amelyre mi a voksunkat adtuk.
Most az MSZP vezetése sebtében igyekszik betömni a kormányképességen, a legitimitáson, a kormányprogramon tátongó hatalmas réseket. Teszi mindezt úgy, mintha mindez egyedül az ő illetékessége lenne. Pedig az mindnyájunk ügye. A 2002-ben meghirdetett programról már szó sem esik, hanem arról, hogy az új miniszterelnök alkossa meg az új programját, amelynek egyetlen célja, hogy 2006-ban a párt megnyerje a választást. Mindnyájunk joga, hogy ezt a programot előre megismerjük, és választáson kifejezzük véleményünket, hogy elfogadjuk-e, vagy elutasítjuk. Ez ugyanis egy új program lesz, amiről a 2002-es választáson nem volt szó, és nem kényszeríthetik ránk a véleményünk megkérdezése nélkül.
Mi a programot a miniszterelnök személyéhez kapcsolva fogadtuk el, adtuk le voksunkat. Az új kormányfő kijelölése még a program változtatása nélkül is elég ok arra, hogy kimondjuk: mi nem erre szavaztunk, mi nem erre adtunk felhatalmazást. Különösen érvényes ez a mostani helyzetre, amikor több esetben kimondták az MSZP vezetői, hogy olyan ember kell a kormány élére, aki 2006-ban legyőzi Orbán Viktort. Ennyi a leendő kormányfővel szembeni összes elvárás! Most mindenki fennhangon hirdeti, hogy alapvető változások lesznek. Mindezt a választók megkérdezése nélkül?
Egy olyan párt készül kormányalakításra, amely időközben elvesztette a választóktól kapott bizalmat. Az MSZP és pártsajtója meg is tesz mindent, hogy senkinek ne jusson eszébe az időközi választás gondolata. Előzzük meg a bajt azzal, hogy Mádl Ferenc elnök úr írjon ki új választást az új programhoz, az új miniszterelnökhöz, hogy legyen lehetőségünk azt és őt politikailag legitimmé tenni vagy elvetni.
Döntsön a nép időközi országgyűlési választásokon az új kormányfőről, az új kormányról és az új kormányprogramról!
Snekszer Károly
gimnáziumi tanár, Füzesabony

Varga Judit nagy bejelentést tett: „Egy hosszú út első mérföldkövéhez érkeztem”