Miniszteri földből drága lakóövezet

Nánási Tamás
2004. 09. 24. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Jelentős vagyonnövekedést könyvelhetett el a péceli képviselő-testület döntésének köszönhetően lapunk információi szerint a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter. Értesülésünk szerint a várostól egy kilométerre fekvő, Németh Imre (MSZP) tulajdonában lévő, a 030/6-os helyrajzi számon jegyzett szántó művelési ágú területet az előző önkormányzati ciklus végén, 2002-ben vonta – más területekkel együtt – belterületbe, majd sorolta lakóövezetbe a település vezetése. Az Agricola Kft. számára bérbe adott föld értékét tovább növeli, hogy a tervezett nyomvonal szerint a jövőben az M0-s autópálya is a közelben, egy kilométeres távolságon belül épülne meg. A miniszter által is tulajdonolt föld a Maglód felé vezető útnál, az úgynevezett Termál-terület mellett található. Az ügyhöz hozzátartozik, hogy az átminősítésről egy kisgazda polgármester vezette jobboldali testület döntött, akikkel a 2002-es önkormányzati választáson szakított a Fidesz, jelöltjeit velük szemben indította el.
Lapunk úgy értesült, hogy Németh Imrének Pécel mellett a főváros XVI–XVII. kerületében, illetve Vasváron van még földtulajdona, ültetvénye, amelyek nagysága öszszesen megközelíti a 25 hektárt. A 12,78 hektáros vasvári szántót az ottani Petőfi TSZ-nek adta bérbe használatra a földművelésügyi miniszter. A 4,26 hektáros erdőt pedig ugyanazon település közigazgatási területén a Csörmöc menti mezőgazdasági termelőszövetkezet bérli, valamint a vasvári Petőfi Vadásztársaság is használja.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.