Egyetértés van a kormány és a Magyar Nemzeti Bank (MNB) között a jövő év végi infláció megítélésében – közölte Veres János, a Pénzügyminisztérium politikai államtitkára az Országos Érdekegyeztető Tanács tegnapi ülésén. A jegybank előrejelzése szerint az idén év végére 6, a jövő év végére pedig 4-5 százalékos lesz a pénzromlás üteme.
Veres János ugyanakkor elismerte: az előző két és fél év megítélésében eltérés mutatkozik a kormány és a jegybank között, s abban sem értenek egyet, hogy a tavalyi jegybanki alapkamat-emelés spekulációt kivédő szerepét menynyi ideig kell fenntartani.
– Idén az államháztartás hiánya meghaladhatja az MNB által eddig kommunikált, GDP-arányos 5,4 százalékot, s elérheti a hat százalékot is – jelentette ki a Reuters hírügynökségnek az ülésen szintén részt vevő Hamecz István. A jegybank ügyvezető igazgatója arra figyelmeztetett, hogy a folyó fizetési mérleg és a büdzsé hiánya túl magas, miközben felgyorsult az infláció. Hamecz István hangsúlyozta: amennyiben rövid időn belül nem korrigálják a gazdasági irányt, úgy robbanásszerű korrekcióra lesz szükség, amely fájdalmas következményekkel jár együtt.
– Az euró bevezetése az unió új tagállamai számára nem lehetőség, hanem kötelezettség – mondta tegnap Szapáry György, a jegybank alelnöke, az euró bevezetéséről szóló nemzetközi konferencián. Az alelnök szerint az eurózónához történő csatlakozás Magyarország számára azt jelenti, hogy a bevezetés után lényegesen csökkennek az árfolyam-stabilitás kockázatai, és mérséklődik az infláció, miközben a gazdaság kiszámíthatóbbá válik.
Zelenszkij újabb rendeletet írt alá
