Az érdekvédők tegnap Gyurcsány Ferenccel tekintették át a Medgyessy Péterrel még a választások előtt kötött megállapodásuk időarányos teljesülését, amely a bérek uniós felzárkóztatását, három-négyszázezer új munkahely megteremtését, a heti munkaidő harmincnyolc órára csökkentését, a munkavállalók biztonságának és a szakszervezetek társadalmi szerepének erősítését tartalmazza. Mivel szinte minden hétre jut egy gyárbezárásról, leépítésről, elbocsátásról szóló hír, javasolták, hogy a munkaügyi minisztériumban álljon fel egy „válságkezelő stáb”, amely időben reagál a problémákra.
Gyurcsány Ferenc úgy látta, a megállapodásban foglaltak többsége időarányosan teljesült. Szerinte soha akkora béremelkedés nem történt, mint az előző két évben. A miniszterelnök-jelölt elfogadhatónak tartotta a válságkezelő stáb felállítását, és ígéretet tett a szakszervezetek szerepének erősítésére is. Ugyanakkor bejelentette: a versenyképesség miatt nem lát esélyt arra, hogy a versenyszférában harmincnyolc órára csökkentsék a heti munkaidőt, a közszféra esetében viszont ezt elképzelhetőnek tartotta. Az MSZOSZ-es vezetők arra kérték Gyurcsányt, a kormány dolgozzon úgy, hogy baloldali létükre ne kelljen a nyilvánosság előtt kritizálniuk egy baloldali kabinetet, amelynek 2006-os győzelmét remélik.

Érkeznek az élelmiszer-utalványok, két és fél millió nyugdíjasnak segít a kormány