Néhány nappal azután, hogy a Szabad Újság című szlovák hetilap nyilvánosságra hozta a rimaszombati járásban lévő nevesítetlen földek tulajdonosainak 22 ezer fős névsorát, a Szlovák Földalap honlapján (www.pozfond.sk/nv_roep_ 30062004.rar) közzétette azoknak a magánszemélyeknek a nevét, akikről a földnyilvántartási jegyzék felújítása során eddig bebizonyosodott: jogos földtulajdonuk van, ám azért a mai napig nem jelentkeztek. A földnyilvántartási jegyzék (ROEP) felújítása során eddig Szlovákia kataszteriterületének körülbelül a felét térképezték fel. A leltár több mint négyszázezer olyan őstulajdonosról tud, akik vagy leszármazottjaik „ismeretlen helyen tartózkodnak”, s földjük állami kezelésében – de nem állami tulajdonban – van.
Az elhagyottnak tekintett, „nevesítetlen” parcellákra a ROEP munkálataikor úgynevezett alternatív tulajdonlapot állítanak ki, amely az illetékes szlovák földhivatalból kérhető ki. Az alternatív tulajdonlapon szereplő tulajdonos új tulajdonlap kiállításával, míg utódai hagyatéki póteljárással erősíthetik meg tulajdonjogukat. Azok a földterületek, melyekért tulajdonosuk 2005. szeptember elsejéig vagy legkésőbb az alternatív tulajdonlap kiállításától számított egy évig nem jelentkezik, a szlovák államra, majd az illetékes önkormányzatra szállnak. A földnevesítés lehetősége nem csak szlovák állampolgárokat érint.

Így védekezhetünk az agyevő amőba ellen – itt az orvos véleménye!