Nobel-békedíj lehet Vanunu jutalma

Munkatársunktól
2004. 09. 21. 17:55
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mordeháj Vanunut, az egykori izraeli nukleáris technikust is jelölték a Nobel-békedíjra – jelentették jól értesült források a múlt héten. A tizennyolc évig börtönben tartott férfit az izraeli atomarzenál felfedése miatt zárták be, s idén április 21-én engedték szabadon. A BBC brit közszolgálati rádiónak adott interjújában Vanunu elmondta: továbbra is korlátozások alatt áll, nem hagyhatja el Izraelt, de az otthonául rendelt települést is csak úgy, hogy jelzi a rendőrségen. Hozzátette, hivatalosan nem nyilatkozhat a külföldi sajtónak sem. Az őt ért korlátozások egyetlen oka szerinte az, hogy a világ felejtse el a Vanunu-ügyet, azaz az atomfegyverek létezésének felfedését. Elmondta, hogy bár tizennyolc éven át Izrael elhallgattatta, az ott található nukleáris fegyverek létezése tény, s azokat nem Iránban vagy Irakban kell keresni.
A BBC kérdésére kifejtette, bár a Sunday Timesnak adott interjúját mindenki olvasta, a tizennyolc éves hallgatás miatt újra be kell vezetni a köztudatba a tényeket, azaz Izrael atomarzenáljának létezését. Közölte, hogy a hallgatást Izrael rendelte el, ám ő hisz a szólásszabadságban és abban, hogy kényszerű hazájában is kifejtheti a véleményét. Amikor 1986-ban elmondta titkait, fel akarta hívni a figyelmet a dimonai halálos veszélyre, Izrael arzenáljára. Hozzátette, bár Irán terveiről beszél most mindenki, Teherán aláírta a nukleáris fegyvereket korlátozó szerződést, ám Tel-Aviv ezt nem tette meg. „Az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Európa több országa jelen van Irakban, de nem kényszeríti Izraelt a leszerelésre” – fogalmazta meg vádjait a volt technikus.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.