Továbbra is bizonytalanság övezi a Kovács László brüsszeli kiküldetése miatt elkerülhetetlenül közelgő külügyminiszter-váltást. A legesélyesebb utódjelöltnek tartott, jelenleg még magyar uniós biztos,
a választások előtt az MSZP külügyi programjának kidolgozásában részt vett Balázs Péter ugyanis információink szerint egyelőre gondolkodik azon, hogy elfogadja-e az esetleges hivatalos felkérést, avagy valamelyik multinacionális nagyvállalat ajánlata mellett döntsön. Amennyiben ez utóbbi forgatókönyv valósulna meg, akkor a „tartaléksorból” a biztonságpolitikával foglalkozó Balogh András léphetne elő első számú esélyessé, ám az utóbbi időben egyre gyakrabban merül fel a Horn-kormányban a védelmi minisztérium helyettes államtitkári tisztét betöltő Gyarmati István neve is.
Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy az egyre áttekinthetetlenebb koalíciós alkukból a gazdasági vagy az igazságügyi tárcáért cserébe a külügy szabad demokratákhoz kerülését sem lehet immár kizárni. Ebben az esetben Eörsi Mátyás, Fodor Gábor és Szent-Iványi István neve merülhet fel.
Ezek után aligha lepődhetne meg bárki is azon, ha az új kormányban külügyminiszterként egy hónapra még Kovács László tenné le az esküt.
Piros Zsombor nagy esélyt kapott, összejön a Djokovics elleni meccs?
