Alaposan próbára tette a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) és a Demokrata Párt (DS) szövetségét a szabadkai polgármester-választás. A második menetben ugyanis e két párt jelöltje áll egymással szemben, és a magyar párt „piszkos kampánnyal” vádolta meg Oliver Dulicsot, Kucsera Géza demokrata ellenlábasát. Kasza József – aki egyébként elégedett pártja, a VMSZ eddigi választási szereplésével – minapi sajtóértekezletén indulatosan azt találta mondani, hogy felülvizsgálják stratégiai megállapodásukat a DS-szel. Erre reagált Borisz Tadics, a demokraták vezetője, aki úgy nyilatkozott, pártja folytatja a kisebbségek iránti eddigi politikáját, függetlenül attól, hogy Kasza politikai partnerük marad-e vagy sem.
Tadics is azt a véleményt osztja, hogy a radikálisok nem értek volna el ilyen választási eredményt a Vajdaságban, ha nem lett volna a magyarellenes incidensek okozta politikai feszültség. Az elnök azonban most javuló politikai folyamatokat lát, s szerinte ezek fogják meghatározni a választások második menetének hangulatát. Tadics csak a demokratikus erők győzelmét tartja valószínűnek. Ugyanakkor figyelmeztette Kostunica szerb miniszterelnököt, hogy ha bármilyen megállapodást köt a radikálisokkal, vége az ellenzéki elnök és a kormányfő együttműködésének Szerbiában, amely együttműködés eddig eredményesen funkcionált. Tadicsék aggodalma és a Szerbiai Demokrata Párttal (DSS) szembeni bizalmatlansága nem alaptalan, hiszen a miniszterelnök pártjában viták zajlanak arról, hogy kivel lenne célszerűbb koalícióra lépni helyi szinten vagy a városi képviseleti testületekben. Maga Kostunica közölte – figyelmeztetve is egyben a helyi pártvezetőket –, hogy semmi szín alatt nem közösködnek a Szerb Radikális Párttal, amelynek vezetősége viszont csak a DSS-szel kíván együttműködni, a szocialistákkal semmiképpen. Kostunica azt követően nyilatkozott így, miután tanácskozott Tomislav Nikolics radikális vezetővel, Seselj helyettesével, akinek ugyancsak tudomására hozta a DS állásfoglalását.
A Demokrata Párt és a Szerbiai Demokrata Párt a legmagasabb szinten – tehát maga az államfő és a kormányfő – állapodott meg az önkormányzati többség megalakításainak az elveiről. Abban is megegyeztek, hogy a választások második menetében csak a demokratikus oldal jelöltjeit támogatják.
Tiltakoznak az újságírók. Közleményben tiltakozik a Vajdasági Újságírók Független Egyesülete a választási kampányban elharapódzó gyűlöletbeszéd ellen. Az elektronikus médiumok kampányműsoraiban gyakoriak a sértegetések, a rágalmazások, a primitivizmus. Az újságírók felszólítják az állami szerveket, elsősorban az ügyészséget, hogy hivatalból járjon el, s akadályozza meg a gyűlöletbeszédet, a rasszizmust, a sovinizmust a választási kampányban. (S. I.)