Tűzharcban megölték Pakisztán első számú közellenségeként keresett terroristáját – jelentették be hivatalos pakisztáni személyek. A bejelentés szerint Amdzsád Huszain Faruki, a betiltott Laskar-i-Dzsangvi szélsőséges iszlám szervezet egyik magas rangú vezetője a biztonsági erőkkel vívott többórás tűzharcban vesztette életét Pakisztán déli részén, Navábsah városban.
Farukit azzal vádolták, hogy 2002 januárjában részt vett a The Wall Street Journal újságírója, Daniel Pearl elrablásában és meggyilkolásában, nem egészen két évvel később, tavaly decemberben pedig kulcsszerepe volt a pakisztáni államfő, Pervez Musarraf elleni két sikertelen merényletben. A pakisztáni biztonsági szolgálatok szerint Faruki volt Pakisztánban az al-Kaida nemzetközi terroristahálózat központi figurája.
A harmincéves férfi még 2002 januárjában, Pearl elrablása idején tűnt el. A hatóságok 20 millió rúpia – mintegy 330 ezer dollár – vérdíjat tűztek ki a fejére.
A pakisztáni biztonsági erők bejelentés nyomán csaptak le Navábsahban. Az információ pontosnak bizonyult, a megjelölt helyen valóban Faruki bujkált néhány társával. A többórás tűzharcot követően a keresett terrorista egyes jelentések szerint két, más jelentések szerint három társát őrizetbe vették. Pakisztánban július közepe óta legalább hetven terroristatevékenységgel gyanúsított személy elfogását, illetve megölését jelentették be.
Von der Leyen: Slava Ukraini
