Póráz kerül az MDF-frakcióra

Munkatársainktól
2004. 09. 19. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Elkészült az MDF-frakció szervezeti és működési szabályzatának (szmsz) alapváltozata, amely még változhat is, hiszen a képviselők módosításokat is javasolhatnak, eddig azonban még egyetlen ilyen indítvány sem érkezett – mondta Karsai Péter, a módosítás előkészítője a Magyar Rádióban. A Dávid Ibolya pártelnök feltétlen híveként ismert képviselő tájékoztatása szerint a végső változatot a szeptember 25-én esedékes tisztújító országos gyűlés elé kell terjeszteni, a frakció írásbeli beszámolójának mellékleteként, érdemben azonban majd csak az októberi első, országos választmányi ülésen foglalkoznak vele. Az alapelv Karsai szerint az, hogy a pártnak van frakciója, és nem fordítva, vagyis olyan erős jogosítványokat ad majd az szmsz a frakcióvezetőnek, hogy a képviselőcsoport Lakiteleki munkacsoporthoz tartozó többsége „ne vihessen keresztül olyan döntést, amely ellentétes lenne a párt többségének akaratával” – mondta a politikus. Ha pedig a frakció megvétózza az szmsz-t, akkor a frakcióvezető bejelentése lesz az irányadó.
További elem: a frakció napirendjét csak akkor egészíthetnék ki, ha azzal a képviselőcsoport vezetője egyetért. Az is szerepel az indítványban, hogy a frakció döntésének végrehajtását a párt elnöksége felfüggesztheti, illetve a frakcióvezetőnek és az Országgyűlés alelnökének megválasztása, visszahívása csak az országos választmány egyetértésével lehetséges. A politikus szerint a változtatások nem sértik a demokráciát, csupán „mindenkinek tudomásul kell vennie” a játékszabályokat.
Emlékezetes, az MDF képviselőcsoportjának múlt heti ülésén éles vita robbant ki az előterjesztés miatt. Lapunknak nyilatkozó MDF-esek a többségében még mindig a lakiteleki irányvonalat támogató frakció mozgásterének korlátozását látják a tervezetben. – A javaslat a teljes centralizálást, a képviselőcsoport jogainak csorbítását eredményezné – fogalmazta meg ellenvetését az egyik fórumos honatya. Az szmsz módosításához a frakció felének, plusz egy főnek a szavazata szükséges. Ismert: a nyolc lakiteleki MDF-es és az őket nyíltan támogató Medgyasszay László adja a képviselőcsoport többségét.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.