Putyin: A terroristák használják a médiát

MTI
2004. 09. 24. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az orosz elnök tegnap azt hangoztatta a világ hírügynökségi vezetői előtt, hogy hazája a globális terrorfenyegetés dacára a demokratikus úton marad, és közölte velük: maguktól az újságíróktól várja el, hogy a terrorellenes harc hatékony eszközévé tegyék a médiát. Putyin rámutatott, hogy a terroristák cinikusan kihasználják a média lehetőségeit a lélektani nyomás fokozására a túszejtések során.
Putyin cáfolta, hogy a gazdasági és politikai reformoktól eltérítő fordulat készül Oroszországban. Bár a nemzetközi terrorizmus végső soron az Oroszországi Föderáció felbomlasztására törekszik, nem készül semmilyen fordulat, a cél továbbra is a stabilitás, a biztonság és a demokratikus fejlődés összeegyeztetése – mondta.

Aszlan Maszhadov csecsen szeparatista vezető bejelentette, hogy a háború után bíróság elé kívánja állítani Samil Baszajev szélsőséges milíciavezért, aki felelősséget vállalt a beszlani túszejtés megszervezéséért. Maszhadov szorgalmazta nemzetközi törvényszék létrehozását mindazoknak a bűntetteknek a kivizsgálására, amelyeket a csecsenföldi konfliktusban álló felek elkövettek.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.