Robbanássorozat volt tegnap délelőtt Bagdad központjában, Fallúdzsában pedig az amerikai légierő 24 óra alatt harmadszor mért „célzott csapást” terroristák feltételezett gyülekezőhelyére.
Az iraki főváros egyik bevásárlónegyedében rakéta csapódott be egy forgalmas utcára, legkevesebb egy ember meghalt, nyolcan megsebesültek – közölték szemtanúk. Kisebb detonációk hallatszottak az amerikai ellenőrzés alatt álló kormánynegyed, az úgynevezett zöld zóna irányából is, ahonnan fehér füstoszlop szállt fel.
Fallúdzsában az amerikai légierő 24 óra alatt immár a harmadik légitámadást hajtotta végre tegnap az al-Kaidával kapcsolatban álló Abu Muszab az-Zarkávi híveinek feltételezett gyülekezőhelye ellen.
Időközben az amerikai hadsereg bejelentette, hogy a felkelőkkel való együttműködés gyanújával letartóztatták az iraki Nemzeti Gárda baakúbai parancsnokát. Tálib al-Halibi tábornok Dijála tartományban – ennek székhelye Baakúba – volt a Nemzeti Gárda parancsnoka, és csütörtöki letartóztatása előtt három zászlóalj tartozott vezénylete alá. A Bagdadtól 65 kilométerre északkeletre fekvő, síiták és szunniták által vegyesen lakott Baakúba az iraki felkelés fő bázisa. Az iraki rendőrség és a Nemzeti Gárda közösen lép fel a lázadók ellen, de amerikai katonák is jelen vannak a tartományban. Lahibi letartóztatása jól tükrözi a januárra tervezett választásokhoz szükséges stabilitás biztosítására alkalmas biztonsági erők felállításával kapcsolatos amerikai és iraki nehézségeket. Az amerikai haderő a közelmúltban aggodalmát fejezte ki a saját honfitársaikkal szembeállított iraki biztonsági erők hatékonysága kapcsán.

Mesterséges intelligenciával támadja a Magyar Tudományos Akadémia, hogy az ember csak férfi és nő lehet