Rakétakísérletre készül Phenjan?

A dél-koreai védelmi minisztérium szóvivője tegnap Szöulban tudatta, hogy az amerikai és dél-koreai katonai hatóságok nemrégiben rakétakísérlet előkészítésére utaló tevékenységet észleltek a sztálinista vezetésű Észak-Koreában.

MTI
2004. 09. 24. 17:14
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Dél-Korea szerint nem zárható ki, hogy Észak-Korea rakétakísérlet végrehajtására készül, valószínűleg egy szokásos éves hadgyakorlat keretében – vélte a védelmi minisztérium szóvivője.
Előzőleg a japán sajtó arról adott hírt, hogy az amerikai és a dél-koreai katonai hírszerzés Rodong típusú rakétával végrehajtandó észak-koreai rakétakísérlet előkészületeit észlelte. A Jomiuri Simbun című újság közelebbről meg nem nevezett japán kormányforrásokra hivatkozva közölte: a kémműholdak felvételeiből és rádiólehallgatásokból nyert információk arra utalnak, hogy Észak-Korea csapatokat és felszerelést von össze rakétakilövő állások közelében.
Japán válaszul két rombolót és egy EP–3 jelzésű, elektronikus megfigyelőrendszerrel felszerelt repülőgépet vezényelt a Japán-tengerre, illetve annak légterébe, hogy fokozza korai előrejelző képességeit. A japán újság által idézett szakértők úgy vélekedtek, hogy az észak-koreai rakéták fellövésre való előkészítése akár két hétbe is beletelhet.
Észak-Korea feltételezések szerint 200 Rodong rakétát telepített kilövőállásokba. E rakéták hatótávolsága mintegy 1300 kilométer, azaz Japán területét is képesek lennének elérni. Phenjan egy vagy két atombombával is rendelkezhet egyes feltevések szerint.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.