Riogatással vádol Szolnokon az MSZP

Kis Ferenc
2004. 09. 21. 19:45
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Jobb lenne, ha a szocialisták nem mások rágalmazásával foglalkoznának, hanem Szolnok városának gazdasági helyzetén igyekeznének javítani – utasította vissza lapunk kérdésére az MSZP városi elnökének nyilatkozatát Balla György fideszes országgyűlési képviselő. Csák László ugyanis azzal vádolta az ellenzéki politikust, hogy a Fidesz tudatos stratégiájának megfelelően elbizonytalanítja és ijesztgeti a szolnokiakat, s „félelemvárost” épít. – Azzal riogatott, hogy a városban a köztisztviselők és a közalkalmazottak nem kapják majd meg a fizetésüket – fogalmazott az MSZP-s elnök. Balla György azonban kijelentette, soha nem állított ilyet. Azt mondta, hogy a város szocialista vezetése hitelből finanszírozza a közalkalmazottak és a köztisztviselők járandóságát, illetve az utóbbi két évben nem történt bérfejlesztés a közszférában. Hozzáfűzte: inkább azzal kellene foglalkozniuk Szolnok vezetőinek, hogy igyekezzenek úrrá lenni a költségvetési válságon.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.