Röviden

MTI - Munkatársainktól
2004. 09. 27. 18:39
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Címzett támogatás
A Belügyminisztérium 75 beruházáshoz 45,5 milliárd forint címzett támogatást nyújt
a jövő évtől induló négyéves program részeként – jelentette be Lamperth Mónika, a tárca vezetője szombaton. A tervek költsége négy évre
58 milliárd forint, amelyből 45,5 milliárd forint az állami támogatás, célja pedig azon helyi önkormányzati beruházások segítése, amelyek emelik a lakossági közszolgáltatások színvonalát. (MTI)

Megemlékezés
Recsken
A kommunista rezsim recski kényszermunkatáborának foglyairól emlékezett meg csaknem ötszáz jelenlévő szombaton,
a tábor felszámolásának 51. évfordulóján. Az ünnepségen felolvasták Mádl Ferenc köztársasági elnök üzenetét, amely szerint akik elhagyhatták
a recski tábort, azok nem szabadultak, csupán a szögesdrót másik oldalára kerültek,
a megbélyegzéssel és a hátrányokkal továbbra is meg kellett küzdeniük. (MTI)

Tüntettek
az antifasiszták
A Népszava szerkesztősége és
a lap felhívására jelentkező szimpatizánsok a Terror Háza Múzeum előtt tartottak tiltakozó akciót az október 15-én ugyanitt sorra kerülő hungarista megmozdulás ellen tegnap. Hiller István (MSZP), a párt alelnöke szombaton bejelentette: a szocialisták október 15-i kongresszusán azt fogja javasolni, hogy függesszék fel a tanácskozást, és vegyenek részt az ellentüntetésen. (MN)

Szarvas a magyarság mértani közepe
Szarvas ismét a magyarság mértani közepe lesz, mert a közigazgatási határok helyét Európában a nyelvi határok fogják elfoglalni – jelentette ki Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, amikor szombaton átadta a Széchenyi-terv révén megújult városi fürdőt és gyógyászati központot. (MTI)

Népszavazás
Ügydöntő népszavazást tartottak tegnap a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Szászbereken arról, hogy a település ipari parkjában létesüljön-e használt akkumulátorokat feldolgozó, illetve akkumulátorokat gyártó üzem. A referendum során a csaknem ezer lakosú községben 790 szavazót vártak véleménynyilvánításra, mely csak akkor eredményes, ha a szavazók több mint fele
a feltett kérdésre ugyanazt
a választ adja. (MTI)

Újra város lett
Abaújszántó
Százkét év után ismét város lett Abaújszántó, az okiratot és
a városkulcsot a település polgármestere tegnap vehette át a Belügyminisztérium illetékesétől. A jelenleg több mint háromezer-ötszáz lakosú település az 1300-as évek végén kapta meg a mezővárosi rangot, amelyet 1902-ig tartott meg. (MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.