Törvénymódosítások a hadigondozottakról
Várhatóan az ősszel kerül a parlament elé az a négy törvénymódosítási javaslat, amely a hadirokkantak, hadiözvegyek és hadiárvák életvitelét kívánja javítani. Ez is elhangzott a szövetség tegnapi küldöttközgyűlésén a Bolyai János Katonai Műszaki Főiskolán. Padányi Márius elnök beszámolójában reményét fejezte ki, hogy az egyre növekvő terhek ellenére sikerül stabilizálni a pénzügyi és a gazdasági helyzetet. (MN)
Duna TV: Pekár még nem döntött
Nem a Duna Televízió esetleges ügyvezetőjét, csupán kiválasztásának módját kifogásolják a médiumot felügyelő testület fideszes tagjai. A kuratórium csütörtökön Szekeres László gazdasági alelnököt jelölte ki ügyvezetőnek, ha szeptember 22-ig, Pekár István elnök mandátumának lejártáig nem sikerül vezetőt választani. A sikertelen elnökjelölés pénteken megtörtént. A fideszes kurátorok szerint az átmeneti vezető kijelölésére a távozó elnök jogosult, de Pekár lapzártáig erről nem nyilatkozott. (MN)
Alzheimer-kórosok világnapja
Ma van az Alzheimer-kórban szenvedők világnapja. A betegek érdek-képviseleti szervezete a döntéshozók figyelmét szeretné felhívni arra, hogy az érintettek gyógyszereihez csak 50 százalékos támogatást nyújt a tb. Szerintük ahhoz, hogy a drága medicinákhoz többen hozzájuthassanak, legalább 70 százalékos támogatásra lenne szükség. (MN)

Kórházba került a népszerű zenekar frontembere