Kifogások a török EU-tagság ellen
Róma. Az Európai Bizottság bejelentette, hogy október 6-i
jelentésében nem javasolja
a csatlakozási tárgyalások megkezdését Törökországgal, ha az ankarai parlament addig nem fogadja el a büntető törvénykönyv átfogó reformjáról szóló jogszabályt. Ankarában ugyanis időközben úgy döntöttek, hogy a törvényről folytatott vitát október elsejére halasztják. Történelmi
hibának tekintené és ellenzi Törökország csatlakozását
az Európai Unióhoz Joseph Ratzinger bíboros, a Vatikán hittani kongregációjának
vezetője is. A befolyásos vatikáni vezető megerősítette
azt a véleményét, hogy Európa nem földrajzi, hanem kulturális egység. (MTI)
Markó bírál
Kolozsvár. Markó Béla, az RMDSZ elnöke egy tegnapi sajtótájékoztatón nehezményezte, hogy a jövő évi magyarországi költségvetés-tervezet szerint csökkentik a határon túli magyarok támogatását. Az erdélyi politikus úgy tudja, hogy megkurtítják a határon túli magyarokat támogató anyaországi közalapítványok költségvetését, valamint a Sapientia
– Erdélyi Magyar Tudományegyetem működtetésére szánt összeget is. Markó szerint egyes programok esetében
a csökkenés eléri az ötven
százalékot. (R. Sz.)
Pokolgép az afgán alelnöknek
Kabul. Hajszál híján merénylet áldozata lett Afganisztán négy alelnökének egyike, amikor pokolgépet robbantottak gépkocsioszlopának közelében
az ország északi részében fekvő Kunduz tartományban – közölte az afgán belügyminisztérium. Ezzel egy időben valószínűleg tálib harcosok fejeztek le három afgán katonát a dél-afganisztáni Zábul tartományban. Meggyilkolásukat a tálib mozgalom egyik különvált szervezete vállalta magára, amely merényletekkel készül az október 9-re kitűzött elnökválasztásra. (MTI)
Ellenzéki győzelem Indonéziában?
Jakarta. A volt belbiztonsági miniszter vezet vetélytársával,
a hivatalban lévő államfővel szemben az indonéz elnökválasztások második fordulójában – közölte az ország központi választási bizottsága
az első részeredmények után. A hivatalos adatok szerint
2,4 millió feldolgozott szavazat alapján Susilo Bambang Yudhoyono a voksok 58 százalékát tudhatja magáénak, míg Megawati Sukarnoputri 42 százalékot. Elemzők
felmérése szerint a nyugalmazott tábornok akár a szavazatok 62 százalékát is megszerezhette. (MTI)

Nem a gyerekmedencében történt a tragédia – megszólalt a Palatinus