Röviden

MN
2004. 09. 19. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Demszky jelentkezzen Gyurcsánynál
Demszky Gábor főpolgármester jelentkezzen be Gyurcsány Ferenchez, és szembesítse őt a szocialisták vállalásaival – olvasható a Kupper András budapesti fideszes frakcióvezető által aláírt közleményben. Kupper András emlékeztetett rá: a kormányfőjelölt a miniszterek mellett fogadta a főváros szocialista vezetőit is, és a megbeszélés a városvezetés kritikájával zárult. (MTI)

Rehabilitálták Gergényit
Megalázó folyamatnak nevezte Gergényi László azt a szerinte lejárató kampányt, ami ellene folyt – utalt a budapesti rendőrfőkapitány iskolai képzettségével kapcsolatos hírekre a köztévé egyik műsorában. Ismert, Medgyessy Péter őt kívánta kinevezni országos rendőrfőkapitánynak, Gyurcsány Ferenc miniszterelnök-jelölt azonban másként döntött. Gergényi azt mondta: „a miniszterelnök-jelölt úr teljes mértékig rehabilitált, (…) hiszen kimondta, hogy megkövet ezért a lejárató kampányért, ami méltatlanul ért, azon kívül kimondta azt is, hogy képzettségem, végzettségem és szakmai tudásom alapján alkalmas vagyok a beosztásomra”. (MN)

A katolikusoké volt az aréna
Több mint nyolcezer résztvevője volt a Katolikus megújulási találkozónak a Papp László arénában szombaton. A rendezvényen, amely nemcsak a fiatalabb hívő korosztályokat vonzotta, közös dicsőítő éneklés, előadások, szentmise és – este – könnyűzenei koncertek váltották egymást. Szabó Tamás, a közösségek és lelkiségi mozgalmak püspökkari referense az egyéni megújulás szükségességéről szólt, amely hozzájárulhat az egyes plébániák hitéletének felvirágzásához is. Az arénában bemutatkoztak a különféle katolikus közösségek, többek között a ferences világi rend, a Fokoláré, a Házas Hétvége és a Háló. (J. I.)

A régi lakáshitelek és a hajléktalanok
Jövőre várhatóan kiterjesztik az adósságkezelési szolgáltatásokat a régi típusú lakáshitelekre is, ezzel azt a célt szeretnék elérni, hogy az emberek ne veszítsék el, vagy az eddigieknél kisebb mértékben veszítsék el lakásukat a közüzemi és egyéb tartozások miatt – tudatta Göncz Kinga. Az esélyegyenlőségi miniszter elmondása szerint Magyarországon 50-60 ezer körüli a hajléktalanok száma, de nagyon nagy a rejtett hajléktalanság. Fontos, hogy legyenek lakhatási lehetőségek, hiszen a hajléktalanszálló hosszú távon nem megoldás – mondta a miniszter. (MTI)

Felszólítás a tolnai szocialisták címére
A Tolna Megyei Közgyűlés Fidesz-frakciója felszólította a megyei szocialistákat, hogy vonják vissza a pincehelyi kórház leépítéséről szóló javaslatukat – közölte Koltai Tamás, a képviselőcsoport vezetője, országgyűlési képviselő. A megye szocialista vezetése „hallja meg több tízezer család kérését”, és még a közgyűlés 27-i ülése előtt vonja vissza a kórház leépítéséről szóló javaslatot – olvasható a közleményben. (MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.