Minisztériumi állásfoglalást kérnek
A szentesi kórházban történt kórlapcsere nyomán a szakminisztériumtól kér állásfoglalást a Csongrád Megyei Közgyűlés azzal kapcsolatban, hogy az orvosi ügyelet, a munkaidő és pihenőidő arányát illetően az érvényben lévő magyar előírások eltérnek az európai uniós szabályoktól. (MTI)
Tisztújítás a fővárosi MSZP-frakcióban
Az önkormányzati ciklus hátralévő idejében valószínűleg továbbra is Gy. Németh Erzsébet irányítja a fővárosi MSZP-frakciót – közölték névtelenséget kérő szocialista képviselők. A Fővárosi Közgyűlés legnagyobb létszámú képviselőcsoportjában ma lesz tisztújítás. Grosser János frakcióvezető-helyettest viszont várhatóan Danielisz Béla, a városrendészeti bizottság elnöke váltja. (MTI)
Demszky tárgyalna
Demszky Gábor az új kormány megalakulása után a metróépítés és az útfelújítások finanszírozása mellett a városrehabilitációról is tárgyalásokat kezdeményez a kormányfővel. A fővárosi önkormányzat másfél éves kísérleti programot indít
a szociális városrehabilitáció részleteinek kidolgozására, és létrehoz egy városrehabilitációs programirodát is – közölte a főpolgármester. (MTI)
Katolikus sajtóösztöndíj
Támogatást érdemel a közjóért fáradozó, értékápoló sajtómunka, hiszen egyre nagyobb szükségük van az embereknek az örömhírre, a fogódzókra – jelentette ki Veres András, a Magyar Katolikus Püspöki Kar titkára a Szalézi Szent Ferencről elnevezett sajtóösztöndíj tegnapi átadásán. Az ötödik alkalommal kiosztott elismerést idén Harsányi Ildikónak, a Magyar Rádió szerkesztő riporterének, illetve Farkas P. Józsefnek, a Kecskeméti Lapok és az Alföldi Lapok főszerkesztőjének ítélték oda. (N. T.)
Parlamenti küszöb előtt a MIÉP
Az előre hozott választások mielőbbi megtartásáért tüntetett több száz ember tegnap este a Parlament előtt. A rendezvényen, amelyet a MIÉP ifjúsági tagozata és a Lelkiismeret ’88 Csoport szervezett, a hazainduló kormánytagokat és honatyákat kifütyülték, s folyamatosan hazaárulóztak. (Sz. Á.)
Helyreigazítás
Lapunk 2004. július 31-i számának 1. és 3. oldalán megjelent Luxusdzsip is jár Demszky Gábronak? című cikkében Zsinka László fővárosi MIÉP-es frakcióvezető állítása alapján valótlanul híreszteltük, hogy Demszky Gábor horvátországi házát a jelek szerint részben közpénzekből újíttatta fel. Lapunk 2004. augusztus 14-i számának 1. és 3. oldalán megjelent Két ingatlan Isztrián című cikkében valótlanul állítottuk, hogy Demszky Gábor nem tüntette fel vagyonnyilatkozatában a jelentős értéket képviselő lovait. A valós tény ezzel szemben az, hogy Demszky Gábor nem tulajdonosa egyetlen lónak sem, amelyeken lovagol, azok vagy magánszemély, vagy a Honvédelmi Minisztérium tulajdonát képezik. A vagyonnyilatkozatnak ezért erre vonatkozó bejegyzést nem is kellett tartalmaznia.

Mesterségem címere – felismeri, melyik foglalkozásról van szó?