A Budapest Alapkezelő Rt. a hazai alapkezelő társaságok közül elsőként léphet az Európai Unió nemzetközi piacára. A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) augusztusban engedélyezte a Budapest Alapkezelő Rt. számára európai befektetési alapok kezelését. Az alapkezelő stratégiai célja, hogy az Európai Unió elvárásainak megfelelő szolgáltatásait és termékeit elérhetővé tegye a tagországok polgárainak is. (P. B.)
John Snow amerikai pénzügyminiszter tegnap este új erőfeszítéseket ígért avégett, hogy Kínát és más fontos exportpiacokat rugalmas devizaárfolyamok bevezetésére késztessék. „Az amerikai kereskedelmi deficit túl nagy Kínával szemben, ez nem tartható – állapította meg Snow. – Nem lehetséges, hogy mesterséges árfolyamok továbbra is túlzott egyensúlytalanságokat okozzanak a világgazdaságban” – jelentette ki. (MTI–Eco)
Negatívról stabilra javította a Generali Assicurazioni SpA besorolását a Standard & Poor’s hitelminősítő intézet az első félévi jelentése alapján, s megerősítette a pénzügyi erősség AA minősítését is. A cég a Generali-csoport alapítója és első számú vagyonfelelősség-biztosító vállalata. (Cs. A.)
Az Államadósság Kezelő Központ államkötvény-visszavásárlási aukcióján az elsődleges értékpapír-forgalmazók 61,64 milliárd forintnyi ajánlatot nyújtottak be. Az elfogadott ajánlatok össznévértéke viszont csupán 1,1 milliárd forint volt. A 2005. április 12-én lejáró, hároméves futamidejű, 2005/G jelű kötvényből most rendezte 16. visszavásárlási aukcióját a kibocsátó. A 2005. augusztus 15-én lejáró, hároméves futamidejű, 2005/H jelű kötvény negyedik visszavásárlási aukcióján az előző három aukcióhoz hasonlóan egyetlen ajánlatot sem fogadott el a kibocsátó. (P. B.)
Az orosz kereskedelmi többlet 42,6 milliárd dollár volt az első hét hónapban, gyorsan növekedve a tavalyi első hét havi 33,6 milliárd dollárhoz képest – jelentette az orosz szövetségi statisztikai hivatal. A kivitel 25,2 százalékkal 93,2 milliárd dollárra nőtt. (MTI–Eco)
Robert C. Castel a Frontban: „A háború és a diplomácia ugyanannak az éremnek a két oldala” + videó
