Budapest látja vendégül október 10. és 16. között a Számvevőszékek Nemzetközi Szervezetének (Intosai) XVIII. kongresszusát. A testület 185 tagszervezetből áll, s várhatóan 400-500 résztvevő lesz jelen a világ pénzügyi ellenőrzési intézményeit tömörítő szervezet rendezvényén, köztük az ENSZ és a Világbank több képviselője is.
Idén októbertől 2007-ig az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke, Kovács Árpád tölti be az Intosai elnöki posztját. Mindez azt jelenti, hogy az elnöki mandátum ideje alatt Magyarország lesz a világ pénzügyi ellenőrzési intézményeit tömörítő szervezet legmagasabb szintű képviselője.
Mint ismeretes, az Intosai 2001-ben választotta a magyar ÁSZ-t a kormányzó tanács tagjai közé. Az Intosai feladata a tagországok számvevőszékei közötti tapasztalatcsere biztosítása. A kongresszusok közötti időszak irányító szervezete a regionális szempontok szerint összeállított, tizennyolc tagú kormányzó tanács, amely évente legalább egyszer ülésezik. A szervezet főtitkárságának székhelye Bécs, vezetője az osztrák számvevőszék mindenkori elnöke. A kongresszusok sorában különleges jelentőséggel bír az 1977-es limai, amelyen elfogadták azt a nyilatkozatot, amit a legfelsőbb pénzügyi ellenőrzés „Magna Chartájaként” tartanak számon. A limai nyilatkozat követelménye, hogy a számvevőszéknek egyaránt függetlennek kell lennie a közigazgatástól és a kormánytól, de még a parlamenttől is.
Magyarország az 1968-as tokiói kongresszuson képviseltette magát először. Jelentős lépés volt ez akkoriban, mivel a Szovjetunió befolyása alatt álló országok elutasították az Intosai tevékenységében való részvételt. Már a Sydneyben 1986-ban megrendezett XII. kongresszuson beválasztották hazánkat a nemzetközi szervezet kormányzó tanácsába.

Aranyosi Péter tökéletes és nem kér bocsánatot