Szocialista tisztújítás botránnyal

Nagyüzem volt szombaton az MSZP vidéki szervezeteinél, négy megyében is tisztújítást tartottak. Vas megyében, tiltakozásul a jelölt személye ellen, a küldöttek közül többen kivonultak a szavazásról.

Hírösszefoglaló
2004. 09. 27. 18:37
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ezekben a hetekben nagy politikai menetelését hajtja végre az MSZP – jelentette ki Lendvai Ildikó frakcióvezető Szegeden, utalva többek között arra, hogy nyolc nap múlva minden megyének új vezetése lesz. Csongrád, Borsod-Abaúj-Zemplén és Jász-Nagykun-Szolnok megyében a régi elnök kapott ismét bizalmat.
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök-jelölt tegnap leköszönt a megyei pártelnöki tisztségről az MSZP Győr-Moson-Sopron megyei tisztújító küldöttgyűlésén. Utódjául Molnár Csaba megyei ügyvezető alelnököt választotta a testület. Vasban Tóth Csabát választotta elnökének az MSZP, annak ellenére, hogy a politikust első fokon már kizárták a Magyar Szocialista Pártból. A szavazásban, miután többen tiltakozásul kivonultak, 84-en vettek részt, közülük 74-en voksoltak Tóth Csabára. – Ez az eredmény azt támasztja alá, hogy a megyei küldöttgyűlés elsöprő többséggel amellett tette le a voksát, hogy ezeket a belső vitákat zárjuk le – jelentette ki az új elnök sajtótájékoztatóján. A kivonulók közül többen vitatták a küldöttgyűlés szabályszerűségét.
Több bejelentés is elhangzott az MSZP októberi országos tisztújító kongresszusával kapcsolatban. Győr-Moson-Sopron és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, illetve Csongrádban a küldöttek úgy foglaltak állást, hogy Hiller István alelnök pártelnökké választását támogatják. Lendvai Ildikó pedig azt mondta, hogy várhatóan a szokásosnál nagyobb mértékben változik majd meg az MSZP elnökségének összetétele. Hiller Nyíregyházán tartott beszédében úgy vélekedett: 1989-et idéző, forradalmi hangulat érzékelhető az MSZP-ben.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.