Szöul szerint Phenjan igazat mondott

MTI
2004. 09. 15. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Helytállónak látszik, hogy Észak-Korea vízi erőmű építésével magyarázta az ázsiai országban a múlt héten történt rejtélyes, nagy erejű robbanást – közölte a dél-koreai hírszerzés. A szakszolgálat szerdán úgy tájékoztatta a szöuli parlamentet, hogy az Észak-Korea északi részén, a kínai határ közelében észlelt robbanás oka valóban lehetett az, hogy az erőmű építését szolgáló földmunkák során szándékosan robbantottak.
A detonációról először a Yonhap dél-koreai hírügynökség adott hírt vasárnap hajnalban. Helyszínén hatalmas kráter keletkezett, fölötte az égbolton pedig több mint három kilométer átmérőjű, gomba alakú felhő alakult ki.
Észak-Korea a robbanásról eddig semmit nem közölt, ami külföldön aggodalmat keltett, és találgatásokra adott alkalmat. Egyesek azt feltételezték, hogy Észak-Koreában súlyos katasztrófa történhetett. Felmerült annak lehetősége is, hogy Észak-Korea nukleáris robbantási kísérletet hajtott végre, bár ezt dél-koreai és amerikai tisztségviselők hamar cáfolták. A phenjani vezetés hétfőn végül bejelentette, hogy vízi erőmű építésével állt kapcsolatban a robbantás. Észak-Korea hozzájárult ahhoz is, hogy külföldi országok Phenjanban akkreditált diplomatái felkeressék a detonáció helyszínét.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.