Az orosz Jukosz olajtársaság megállapodott az állami Transznyeft vezetékmonopóliummal, hogy bankszámláinak folytatódó zárolására tekintettel rövidesen nem pénzben, hanem természetben fizet a szállításért. A Transznyeft vezetője, Szemjon Vainsztok azt mondta, hogy a Jukosz havonta 400 ezer tonna kőolajjal fog fizetni – jelentette tegnap az Interfax hírügynökség. A Jukosz termelése havi 7,2 millió tonna. A fennmaradásért vívott küzdelemben a Jukosz igazgatótanácsi elnöke korábban arról szólt, hogy a cég nem szándékozik csődöt jelenteni, nehogy álcsőddel vádolják meg a vezetőit. „A csőd, ha a cég maga kezdeményezi, előnyösebb a hitelezőknek. A bankok, amelyek fizetésképtelennek nyilvánították a Jukoszt, elsődleges jogot kapnak pénzük visszatérítésére. De az idő előtti bejelentést álcsődként értékelhetik, ami újabb bűnvádi eljárásokkal fenyegetné az olajtársaság munkatársait” – mondta Viktor Gerascsenko a Kommerszant című orosz gazdasági lapnak.
„A Jukosz vezetői elleni támadás már megkezdődött a főügyészségen keresztül, s két cégvezető, Jurij Bejlin, a Jukosz-Moszkva alelnöke és Dmitrij Gololobov, a cég jogi osztályának vezetője elhagyta Oroszországot” – jegyezte meg Gerascsenko. „Csődbe taszítanak bennünket, pedig mindent elkövetünk, hogy teljesítsük az adóhatóság által ránk rótt követelményeket” – tette hozzá.
A Jukosz számláit és vagyonát a végrehajtók zárolták, akik 2000-ről és 2001-ről több mint hétmilliárd dollár adóhátralékot iparkodnak behajtani rajta. Egyben az olajcég termelő leányvállalata, a Juganszk kiárusítására készülnek. A természeti kincsek minisztériuma jelezte, hogy már a jövő héten dönthet a Jugansk kitermelési engedélyeinek megvonásáról, miután az nem fizeti a folyó adókat.
A Jukosz tegnap délután 3,78 dollár volt a moszkvai RTS tőzsdén, keddhez képest változatlan. A múlt héten 5,38 százalékot vesztett, a hetet 3,95 dolláron fejezte be.

Galambos Lajos lenyúlt félmilliója sokkolta az országot