Tét nélküli tisztújítás az MDF-ben

A belső ellenzék fokozatos kiszorítása után az MDF tisztújító nagygyűlésén ma – egyetlen jelöltként – újraválasztják pártelnöknek Dávid Ibolyát. Információnk szerint Dávid Ibolya vezeti majd a parlament ülését, amikor az új kormányfőről dönt a T. Ház, annak ellenére, hogy a parlament alelnökei nem kötelezhetők az ülésvezetésre.

Kis Ferenc
2004. 09. 24. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tét nélküli lesz az MDF mai tisztújító nagygyűlése, hiszen az elnöki posztra Dávid Ibolya az egyetlen jelölt, így ő marad a fórum vezetője. Az elnökség tagjairól is döntenek: a jelölések alapján kizárólag Dávid Ibolyához hű személyek kerülnek a testületbe. Információnk szerint az új elnökség Gémesi Györgyöt választja majd elnökhelyettessé. A Lakitelek munkacsoporthoz tartozó küldöttek nemmel voksolnak az elnökválasztáskor. A rendezvényen módosítják az alapszabályt is, amelynek következtében kizárhatnak a pártból több olyan politikust, aki nyíltan bírálja a vezetést.
Több forrásból ismét megerősítették azt a korábbi sajtóinformációt, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnökké választásakor Dávid Ibolya vezeti majd a parlament ülését, így ő nem, Szili Katalin MSZP-s házelnök viszont tud szavazni az új kormányfőről. Bár az MDF elnöke korábban cáfolta, hogy bármilyen háttér-megállapodás lenne közte és Szili között, tény: egyik alelnök sem kötelezhető az ülésvezetésre, és semmilyen szankció nem alkalmazható vele szemben, ha nem kívánja levezetni az adott ülést. Ráadásul a kormányfő és a kormányprogram megszavazásáról szóló ülést a parlamenti gyakorlat szerint mindig a házelnök vezeti le.

Publicisztika a 6. oldalon

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.