Tartósnak mutatkozik a nyersolajár-emelkedés, mivel az orosz Jukosz olajtársaság bejelentette, hogy felfüggeszti napi 150 ezer hordós kínai exportjának kétharmadát, mert számláinak zárolása miatt nem tudja fizetni a vasúti szállítást. A nyersolaj ára a New York-i árutőzsde (Nymex) Szingapúrban folytatódó, elektronikus Access-jegyzésében 0,56 centtel volt drágább a pénteki New York-i zárónál. Az IPE piacán az olaj hordónként 0,35 dollárral drágult.
A Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) jelentéktelennek minősítette a kiesést, és emlékeztetett, hogy az orosz kormány korábban megígérte az orosz olajkivitel fenntartását. A hír mégis felbolygatta a piacot, hiszen egyebek mellett éppen Kína az, amelynek rohamosan növekvő olajszükséglete miatt nőtt 24 év óta a leggyorsabban a világ olajigénye az idén, feszültté téve az ellátást. Noha a világ olajtermelése napi 1-2 millió hordóval most is több a tényleges felhasználásnál, a termelőkapacitások bővülése – nem utolsósorban a kilencvenes évek végi olajárzuhanás miatt – elmaradt a kereslet növekedésének üteme mögött, a tartalék termelőkapacitások szűkösek, ezért bármi csekély ellátási fennakadásra is érzékenyen reagálnak a befektetők.
Halálbüntetésre ítélhetik a volt kongói elnököt
