Mintegy tucatnyi török kamionsofőrnek veszett nyoma a tegnapi nap során az iraki szunnita háromszög területén. „Négy törökországi illetőségű kamiont támadtak meg és semmisítettek meg reggel Balad környékén. A Bagdadból Moszulba tartó járművek vezetőit megölték” – közölte Ahmed Haszszán, a település rendőrségének tisztje. Másik három kamion szintén ebben a régióban, Dudzsail település közelében hajtott bele egy csapdába: egy sofőrt a támadók megöltek, ötöt pedig magukkal vittek – mondta el egy szemtanú.
Az al-Dzsazíra arab televízió szombaton este adta hírül, hogy egy szélsőséges iraki csoport foglyul ejtette egy török–amerikai cég tíz munkatársát. A magát Abu Bakr al-Szadik Szalafista Brigádnak nevező csoport azzal fenyegetőzött, hogy megöli a túszokat, ha munkaadójuk három napon belül nem vonul ki Irakból.
Ezzel egy időben a Bagdadban elrabolt brit és két amerikai állampolgár kivégzésével fenyegetőzött Abu Muszab az-Zarkávi jordániai származású terrorista, ha negyvennyolc órán belül nem engedik szabadon az iraki börtönökben fogva tartott nőket. Ugyancsak az az- Zarkávi vezette terrorcsoport kezébe juthatott két olasz segélymunkás, akiket eredeti túszejtőik feltehetően eladtak az al-Kaida terrorhálózat szövetségesének tartott szervezetnek. Az olasz segélyszervezeti dolgozókat két iraki munkatársukkal együtt szeptember hetedikén rabolták el fényes nappal az iraki fővárosban, s szabadulásukért szintén az iraki börtönökben fogva tartott mozlim nők szabadon engedését követelték. Egy másik szervezet közben három kurd lefejezéséről számolt be. Három libanoni állampolgárt és iraki sofőrjüket is elrabolták, miközben azok a Bagdad–Fallúdzsa főútvonalon közlekedtek. A három libanoni férfi egy utazási cég számára dolgozott, aminek Bagdadban is van irodája.
A francia belügyminiszter nem tudta megerősíteni azoknak a jelentéseknek a hitelességét, melyek szerint küszöbön áll az egy hónappal ezelőtt Irakban elrabolt két francia túsz szabadon engedése. Dominique de Villepin tegnap azt mondta, hogy értékelése szerint a két újságíró továbbra is az emberrablók fogságában van. – Léteznek olyan igazolhatónak tűnő jelek – fűzte hozzá –, melyek szerint mindketten életben vannak. Egy, az Iraki Iszlám Hadsereg által aláírt nyilatkozat szerint a két francia újságíró vállalta, hogy a jövőben együttműködik a szervezettel, és tudósításokat küld számára.
Az al-Dzsazíra tegnap este azt jelentette, hogy egy szélsőséges iszlám csoport túszul ejtette az iraki Nemzeti Gárda 15 tagját, és azzal fenyegetőzik, hogy megöli őket, ha 48 órán belül nem engedik szabadon Muktada asz-Szadr szélsőséges síita vezető egyik közeli munkatársát.

Így védekezhetünk az agyevő amőba ellen – itt az orvos véleménye!