A közalkalmazottak és a köztisztviselők fizetésének vásárlóértéke a vállalkozásokban dolgozókéhoz hasonló mértékben emelkedhet jövőre. Ehhez szervezési intézkedésekre van szükség, ami várhatóan elbocsátásokat jelent – közölte egy birtokába került pénzügyminisztériumi tervezetre hivatkozva a Népszabadság. Eszerint a közszférából kikerülők nem vennék igénybe a rendes felmondással járó juttatásokat, hanem úgynevezett speciális tartalékállományba kerülnének. Az érintettek két-három évet kapnak arra, hogy felkészüljenek a versenyszférában történő munkavállalásra. Jogviszonyuk határozott időre szólna, korábbi illetményük kétharmadát kapnák, de a közszférában nem helyezkedhetnek el. A tervezet szerint járadékot kapnának nyugdíjba vonulásukig a nyugdíjkorhatárhoz közel állók és a hosszabb – legalább tíz év – közszolgálati jogviszonyt felmutatók. A legfeljebb három évig igénybe vehető járadék összege a bruttó illetmény kétharmada. Azt a dolgozót, aki a járadékot választja, és közös megegyezéssel távozik a közszolgálatból, nem illeti meg végkielégítés, de munkanélküli-ellátás sem.
Nem kormányzati elképzelés a kikerült anyag – tájékoztatta a Magyar Nemzetet Michalik Judit. A szaktárca sajtóosztályának munkatársa hangsúlyozta, a dokumentum a takarékosabb állam megteremtésére vonatkozó gondolatébresztő, amit a tárca egyik munkatársa készített. A kérdés megoldása nem, illetve nemcsak a Pénzügyminisztérium, hanem a belügyi és a munkaügyi tárca közös feladata. Lapunk nem kapott választ arra, hogy akik tartalékállományba kerülnének, azok munka mellett, vagy munka nélkül kapnák-e a csökkentett fizetést, illetve, hogy az érintettek meddig nem térhetnének vissza a közszolgálatba.

Így védekezhetünk az agyevő amőba ellen – itt az orvos véleménye!