Vajdasági kampányzáró

Hírösszefoglaló
2004. 09. 15. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Zárószakaszba érkezett a kampány Szerbiában és a Vajdaságban, ahol vasárnap helyhatósági, illetve parlamenti választásokat tartanak. Tartományi szinten a magyar pártok közül csak a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) indul.
A VMSZ mögé sokan felsorakoztak. A Fidesz politikusai közül a magyar tömörülés kampányrendezvényein részt vett Varga Mihály, Fónagy János és Kövér László is. A vajdasági párt elnöke közben ismételten arra szólította fel a szavazókat, hogy minél többen járuljanak az urnák elé. Lapunknak adott interjújában a kettős állampolgárságról szólva Kasza József kifejtette: „Nem akarunk nyűg lenni az anyaország hátán, (…) de azért biztonságban szeretnénk élni, s érezni azt, hogy valahová, valakihez tartozunk.”
Noha a magyarság elleni incidensek szóba kerültek a délvidéki körúton tartózkodó Mádl Ferenc megbeszélésein is, az államfő érkezése előtt ismeretlenek a „halál” szót firkálták fel annak a fiatalembernek a lakásajtajára, akit egy hónappal ezelőtt Szabadka központjában megvertek. Sötét Denisz családja pénteken elindul Magyarországra, ahol politikai menedékjogot kér.

Továbbiak az 5. és a 9. oldalon

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.