Lemondásra szólította fel a Munkáspárt Központi Bizottsága (KB) Vajnai Attilát, a párt alelnökét szombati ülésén – értesült lapunk. Információink szerint az alelnök a körülötte kialakult bizalmi válság miatt levélben fordult a KB-hoz, bizalmi szavazást kérve maga mellett. A testület erről nem tájékoztatta a tagságot, de a levél visszavonására szólította fel Vajnait, aki erre nem volt hajlandó.
A bizottság ülésén ezért Thürmer Gyula elnök javaslatára az ötven fős grémium 29 igen szavazattal megvonta a bizalmat Vajnai Attilától, és tisztségéről való lemondásra szólította fel, aminek ő nem tett eleget. Úgy tudjuk, azért alakult ki bizalmi válság az alelnök körül, mert elterjedt: Thürmer Gyula leváltására készül. Az ügyben tegnap a Munkáspárt szóvivője, Székely Péter nem kívánt nyilatkozni. Vajnai Attila kérdésünkre megerősítette a róla szóló híreket.

Kórházba került a népszerű zenekar frontembere