Még mindig nem tudható biztosan, hogy hétfőn reggel baleset vagy gyilkosság történt-e Bécsben, a Höhenstrasse egyik parkolójában. Miként megírtuk: a gránát akkor robbant föl a 39 éves nő kezében, amikor azt autója csomagtartójából kivette. Előzőleg egy telefonáló illegális fegyverüzletről értesítette a News című hírmagazin riporterét, aki ezt jelezte a hatóságoknak. Mire azonban a terrorelhárítók és a nemzetbiztonsági szolgálat emberei a helyszínre értek, csak egy holttestet és a volt Jugoszláviából származó fegyvereket találtak ott. Az osztrák Kronen Zeitung tegnapi beszámolója szerint gyilkosság gyanújával hallgatták ki a rendőrök az áldozat őrizetbe vett munkaadóját, egy 38 éves férfit. Róla az is kiderült, hogy a nyolcvanas évek közepén postarablásért ítélték el, ma pedig egyebek közt adósságkezelő céget működtet. A kislányát árván hagyó anya titkárnőként dolgozott az üzletembernél.
Lassan halad a gyanúsított kihallgatása, mert bár készségesen válaszol a kérdésekre, az elmondottak igencsak ellentmondásosak – közölte Rudolf Gollia, osztrák belügyi szóvivő az APA hírügynökséggel. Eddig annyit állapított meg a nyomozás, hogy a vállalkozó valószínűleg együtt indult el a nővel Purkersdorfból Bécsbe hétfőn reggel. Azt, hogy a későbbi áldozatnak lehetett a kísérője, alátámasztja annak a buszsofőrnek a tanúvallomása is, aki röviddel a robbanás előtt egy férfit látott a parkolóban a nő mellett. Talán épp az asszony munkaadója értesítette telefonon a News riporterét a fegyverüzletről, hogy a kitervelt gyilkosságot balesetnek álcázza. Indítéka lehetett a bűnténynek az áldozat végrendelete. Ebben ugyanis halála esetén a 300 ezer eurós életbiztosítás kedvezményezettjeként főnökét és annak feleségét jelölte meg. Ezen kívül lánya gyámságát is rájuk testálta – írta a Kronen Zeitung.
Két hete szintén ismeretlen telefonáló hívta föl a News hírmagazin riporterének figyelmét egy illegális fegyverlerakatra. Ezt gallyakkal letakarva az A1-es autópálya mentén meg is találták a rendőrök. Valószínűsítik, hogy a hadi eszközöket a délszláv háború idején rejthették el szerb vendégmunkások.
Ismeretlen csempészútvonal. Nem valószínű, hogy a délszláv válság idején hazánkon átutazó vendégmunkások ilyen sok fegyvert akár a zöldhatáron is Ausztriába csempészhettek volna – közölte Orodán Sándor, a határőrség szóvivője. Akkoriban a déli határokon működő Viszonylati Parancsnokság szigorúan ellenőrizte az átkelőket. (S. A.)