A legtöbb autós valószínűleg nem tartja túlságosan veszélyesnek, ha vezetés közben a kezében tartott készülékkel telefonál. Pedig az Osztrák Közlekedési Klub (VCÖ) felmérése ijesztő adatokat közöl: évi negyven halálos áldozat azokban a közlekedési balesetekben, amikor a sofőr a szerencsétlenség pillanatában épp mobilon diskurál valakivel. Ez pontosan tizenötször több, mint az autópályákon forgalommal szemben autózók miatt elhunytak száma. Kiderült az is, hogy a mobiltulajdonosoknak több mint a fele a mai napig nem használ kihangosítót, jóllehet, ennek beszerelése már 1999 óta kötelező.
Magyarországon évente átlagosan 18 ezer a személyi sérüléssel járó baleset, amelyeknek csaknem tíz százaléka végződik halállal – tudtuk meg Jámbor Istvántól, az ORFK közlekedésrendészeti osztályának munkatársától. Arra viszont nincsenek pontos adatok, hogy hányszor hibáztatható ezek közül a telefonáló sofőr. Miként a szakember elmondta: a magyar statisztikákban csak annak a szabálysértésnek a kódja szerepel, amely a balesetet okozta. Például ha a vezető figyelmen kívül hagyta a tilos jelzést vagy az elsőbbségadási kötelezettségét, netán túllépi a megengedett sebességet. Az, hogy ezt mobiltelefonnal a kezében tette-e, legfeljebb a rendőri jelentésben tűnik fel. Egyébként nálunk is évek óta kötelező
a kihangosító használata, mégis hosszú időbe telt, míg sikerült elérnie a rendőrségnek, hogy a törvényalkotók bevegyék a büntetőpontrendszerbe ennek a szabálynak a megsértőit. Igaz, mindössze egy pont jár érte, mivel csupán kisebb szabálysértésnek számít, amely például a tilos parkolással egyenértékű. Büntetési tétele maximum harmincezer forint. Arra a kérdésre, hogy ez nem tűnik-e túl enyhe megtorlásnak az osztrák statisztikák fényében, a szakember úgy válaszolt: fontos, hogy a kötelező kihangosító bekerült a KRESZ szabályai közé, de véleménye szerint ennél lényegesebb a passzív biztonsági eszközök (biztonsági öv, gyerekülés) használatának betartatása.
Ittasan éberebbek. Az osztrák kutatók kísérletei azt bizonyítják, hogy a kézben tartott készüléken beszélgetők reakcióideje lassabb, mint a 0,8 ezrelékes véralkoholszinttel autózóké. Ráadásul a megfigyelések szerint negyven százalékkal több vezetési hibát követnek el a volánnál telefonálók az ugyanilyen mértékben ittas vezetőkhöz képest. Figyelemre méltó, hogy ez a hibaszázalék még akkor is igaz, ha a mobilt a kihangosítóban használják.