Felszólítom Gyurcsány Ferencet, hogy hozza nyilvánosságra a balatonőszödi kormányüdülő egy részére vonatkozó, 1993-ban kötött lízingszerződését annak mellékleteivel együtt – fogalmazott Szijjártó Péter tegnap a helyszínen tartott sajtótájékoztatóján. A fideszes képviselő szerint az államnak kötelessége visszaperelni az ingatlant, hiszen a bíróság a csillebérci úttörőtábor ügyében precedensértékű ítéletet hozott. – Ezzel bebizonyosodott, hogy a kétes és gyanús módon elkótyavetyélt, privatizált állami tulajdont vissza lehet szerezni – hangoztatta Szijjártó. A politikus felidézte, hogy Gyurcsány Ferenc egyik cége 1993-ban lízingszerződést kötött az állammal a balatonőszödi kormányüdülő egy részére. Utalt a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) 2002-es eredeti – később a Medgyessy-kormány által módosított – jelentésére, amely több ponton kifogásolta a szerződéskötést. – A Kehi aggályosnak nevezte, hogy elmaradt a versenytárgyalás, nem volt nyilvános a felhívás, illetve nem volt megfelelő felhatalmazás az ingatlan eladására – fejtette ki Szijjártó. Szerinte a jó erkölcsbe ütközik, hogy az egyik állami szerv éveken át visszabérelte az ingatlant Gyurcsány cégétől. – Ezáltal gyakorlatilag ingyen lízingelte az épületet a jelenlegi miniszterelnök-jelölt – fűzte hozzá.
Ismeretes, hogy a Fővárosi Ítélőtábla múlt pénteken kihirdetett jogerős ítélete szerint érvénytelenek a csillebérci tábor elajándékozásáról szóló szerződések, így a tábor nem a Magyar Úttörők Szövetségének (MÚSZ) tulajdona. A csillebérci gyermektábor ügyében még az Orbán-kormány idején, 2000 nyarán nyújtott be keresetet felperesként a magyar állam nevében eljáró Kincstári Vagyoni Igazgatóság, valamint az Ifjúsági és Sportminisztérium a Magyar Úttörők Szövetsége ellen. A polgári peres eljárásban azt kérték a bíróságtól, mondja ki, hogy a nagy értékű, félszáz hektáros, XII. kerületi ingatlanról szóló, 1989. évi ajándékozási szerződés érvénytelen a KISZ és a MÚSZ, illetve a Demisz és a MÚSZ között.
Zuschlag János (MSZP) az MTI-nek úgy fogalmazott, hogy Szijjártó Péter „hajmeresztő ostobaságokat beszél”, hiszen Gyurcsány Ferenc cége, az Aldo Kft. 1993-ban az akkori piaci ár másfélszereséért kötött szerződést az ingatlanra. Mint mondta, a miniszterelnök-jelölt nem zárt, hanem újságban meghirdetett pályázaton jelentkezett 30 millió forintos ajánlatával az akkor 19 millió forintra értékelt balatonőszödi üdülőre. Közölte: a fideszes politikus nyitott kapukat dönget, amikor a szerződés nyilvánosságra hozatalát kéri, hiszen Gyurcsány Ferenc korábban már felajánlotta közlésre a Magyar Nemzetnek, ám a napilap nem élt ezzel a lehetőséggel.
Liszkay Gábor, lapunk főszerkesztője ezt cáfolta. „Nem igaz, sem Gyurcsány Ferenc, sem más az ő nevében ezt a szerződést soha a Magyar Nemzetnek közlésre nem ajánlotta fel, de ha ezt most pótlólag megteszi, akkor természetesen állunk rendelkezésre” – fogalmazott.

Újabb részletek a kisfiút felrúgó karateedző ügyében