Vitatják a kazah választás tisztaságát

Hírösszefoglaló
2004. 09. 22. 18:07
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nurszultan Nazarbajev kazah elnök Haza Pártja (Otan) tegnap bejelentette, hogy győzelmet aratott a két nappal korábban tartott parlamenti választáson, a 77 képviselői hely „legalább 60 százalékát” megszerezve. Amangeldi Ermegijev, a párt alelnöke egyúttal visszautasította a szavazás tisztaságát ellenőrző Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) bírálatát. Az EBESZ szerint „a szavazás több szempontból sem felelt meg a szervezet és az Európai Tanács demokratikus választásokra megállapított normáinak”. Közleményük kifogásolta a választók megfélemlítését, és szóvá tette, hogy a két vezető politikai szervezet – az államfő pártja, és az államfő lányának pártja – uralta a médiát.
Az előzetes adatok szerint a 8,5 millió választópolgárnak mindöszsze 56 százaléka járult az urnákhoz, hogy megválassza a parlament alsóházának, a medzslisznek 77 képviselőjét. Egyelőre nem tudni, hogyan szerepelt a választáson Nazarbajev lánya, Dariga retorikájában ellenzéki pártja – az Együtt Mindannyian (Asar) –, amelyet nyilvánvalóan a politikai színtér jobb lefedésére, sőt akár a hatalomátadás előkészítésére hoztak létre.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.