A szovjet főemberek valamikor golyó által végezték. Avagy végzett velük valamely gulágszigeten a fagy baltája, esetleg melegebb égtájakon egy jégcsákány. Ma már jobb. A posztszovjet exek nem golyóval a fejükben vagy legújabb kőkori Ötziként végzik, hanem vodkaként. Pályafutásuk végállomása a vodka. Ez persze sok millió orosz állampolgárról bízvást állítható, ám speciel én most mégsem rájuk gondolok. Nem arra, hogy alkoholistaként hányan végzik, hanem arra, hogy vodkaként ki végezheti. Alkoholistaként bárki végezheti, de vodkaként csak a legszűkebb elit. Gorbacsovnak és Jelcinnek adatott meg a jog, hogy vodka viselje a nevét: Gorbacsov vodka, Jelcin vodka, most pedig, amint hallom, bővült a névsor. Mint Kalasnyikov mondotta, szeretne valami jóval is hozzájárulni a világtörténet sodrához. A Kalasnyikov vodkával. Részéről olyan ez, akár Alfred Nobel részéről volt a díj. Nobel a dinamit ellenében díjjá, Kalasnyikov a Kalasnyikov ellenében vodkává vált. Egészségükre. Most már csak az a kérdés, a Kalasnyikov vodkát követi-e a Bush whisky?
Nos, fogalmam sincs, hogy George W. Bush az exeknek kijáró örök érvényű megszólíttatás vagy a pozíció jogán lesz-e amerikai elnök a közeljövőben, de hogy követte Kalasnyikovot már eddig is, az hétszentség. Ha nem nyugat felé tekintene vigyázó szeme, még azt találnám mondani: tessék, ímé Kalasnyikov legjobb tanítványa. George W. Bush ti. nemrég oldotta fel a nagy tűzerejű kézifegyverekre kimondott moratóriumot. Mostantól kezdve az Egyesült Államokban, ha büntetlen előéletű valaki, akkor elemi jogon, mondhatnók, tajszámból következőleg lehet saját gépfegyvere. Akár kalasnyikovja is.
Európa nem hajlandó tudomásul venni, s nem érti, hogy az Egyesült Államokban a szabad fegyverviselés legalább olyan alapvető polgári jog, mint a szabad szólás joga. Egy amerikai ember számára a birtokolt, birtokolható fegyver a központi hatalomtól való függetlenséget szimbolizálja, a saját tulajdonhoz és saját véleményhez való elidegeníthetetlen jogot. Megfellebbezhetetlen, megkérdőjelezhetetlen hagyományról van tehát itt szó, csakhogy a ragaszkodás e hagyományhoz hiteltelenné teszi mindazt, ami amúgy biztonság címszó alatt folyik.
Bush szeptember 11-e után oldotta fel a nagy tűzerejű kézifegyverekre vonatkozó, demokrata ihletettségű moratóriumot. A kettős könyvelés, a kettős mérce nyilvánvaló. A magyar turista: potenciális terrorista, de az amerikai kalasnyikov: piskótatekercs. Gáspár Győzike kokcázati tényező az Amerikai Egyesült Államok számára, de az önvédelmi célú tűzfegyverek nem, pedig hát tudjuk: a kézbe került fegyverek rossz kézbe is kerülhetnek előbb-utóbb. Amint azt Irakban naponta látni.
Irak és Afganisztán azért forró aszfalt az amerikaiak talpa alatt, mert az ottani szabadságeszményhez ugyancsak elidegeníthetetlenül hozzátartozik a szabad fegyverviselés joga. Egy afgán vagy iraki férfi nem férfi fegyver nélkül. Egy arab és egy afgán férfi fegyveresen és nem ivarosan meghatározott. Európa ehhez képest pacifikálva van. A férfiasság mifelénk egyre kevésbé fegyveres természetű, elég csak a hadkötelezettség mostani eltörlésére gondolni. Európában a vadászfegyverek is inkább sportszerűek, hobbiszintűek és nem nembéliek. Az európai társadalom lényegileg civil, az amerikai társadalom lényegileg militáns.
George W. Bush legutóbbi döntése a nagy tűzerejű kézifegyverekre kimondott moratórium feloldásáról ezt a militáns lényeget erősítette meg. Tehát: az antiterrorista harc semmiképp sem irányulhat fegyverek ellen. A terror gyűlölete és az erőszak szeretete nem képezhet ellentmondást. Önveszélyesség nincs – az oklahomai robbantás ellenére se –, csak külveszélyesség és közveszélyesség lehetséges. Ha pedig így áll a helyzet, akkor amíg George W. Bush az amerikai elnök, Charlie aligha énekelheti el neki, hogy: jég dupla whiskyvel…
origo.hu
Eltűnt pásztói nőt keres a rendőrség
