Új internetes oldalt nyitott a volt Magyar Hírlap (MH) szerkesztősége szombaton – mondta Varga Gergely, a megszüntetett újság belpolitikai rovatvezetője. Az újságot pénteken zárta be tulajdonosa, a svájci érdekeltségű Ringier Kiadói Kft. A megszűnésről hozott döntés közlését követően a Ringier kikapcsolta a szerkesztőség számítógépes rendszerét, és a munkatársakat csak csomagjaik átvizsgálását követően engedték ki a szerkesztőség épületéből. A lap búcsúcikkei ezért a Magyar Nemzet és a Népszava oldalain jelentek meg. A szerkesztőség tagjai együtt maradtak, és létrehoztak egy betéti társaságot, amely pár nap múlva a nyilvánosság elé kíván lépni egy nyomtatott napilappal. Varga Gergely szerint holnap utcán lesz a „Magyar Hírlap utódjának” mutatvány- vagy próbaszáma, de az is elképzelhető, hogy már az első évfolyam első számát vehetik kézbe az olvasók.
A Ringier-résztulajdonban álló Népszabadság Rt. több tucat alkalmazottjától válhat meg, és átalakul a napilap külföldi tudósítóhálózata is – írta a Világgazdaság. A lap példányszáma a harmadik negyedévben tovább csökkent. Úgy tudjuk, a lap kiadóhivatala hozzájutott a Magyar Hírlap előfizetési listájához, és a Ringier régóta úgy tárgyalt az MH hirdetőivel, hogy „olcsón kaphatnak hirdetési felületet a Népszabadságban, mert megszűnik a Magyar Hírlap”. Vörös T. Károly főszerkesztő tudatta: mivel a Ringier csak egyik tulajdonosa lapjuknak, nem hiszi, hogy bármiről is dönthet. Hozzátette: az MH-előfizetők listájának megszerzése náluk nem is vetődött fel.
A MÚOSZ elnöksége azt kéri, hogy ma az újságírók viseljenek kék szalagot a megszűnt lap iránti szolidaritásuk jeleként.
Publicisztika a 7. oldalon

Súlyos galandféreg-fertőzés terjed Magyarországon